Interrail-túra, 3. rész: Németország

Hogy ne vesszen kárba ez a nap sem, és tudjak azért aludni is, elhatároztam, hogy késő délelőtti indulással elmegyek a híres Brockenbahnra, ami „mindössze” 300 kilométerre található Berlintől. ICE-vonatom már Berlinből öt perc késéssel indult, ami Hildesheim állomásnál már tizenkét percre nőtt, a csatlakozó személyvonat pedig nem várta meg az enyémet. Internetkávézóban újratervezetem az utazásom, és részben busszal közelítettem meg a híres kisvasutat, és letettem róla, hogy a Brocken csúcsra feljussak vele, így jóval olcsóbb is volt az utazás.

A gőzössel való utazás azonban rövidebb szakaszon, Schierke és Wernigerode állomások között is hatalmas élményt jelentett a személykocsi nyitott peronjáról, fenyvesekkel borított hegyek között. A fűtőházban pedig nem kevesebb, mint nyolc befűtött gőzöst számoltam össze! A képet egyedül az üres vonatok árnyalják, (este) nem volt túl sok utas a kisvasúton. Átszállásra várva felfedeztem, hogy a jegyautomaták menetrendi és egyéb utazási információkat is szolgáltatnak, rendkívül fejlett módon, több nyelven. Az automaták menetrendi keresője gyakorlatilag egyenértékű a Deutsche Bahn (DB) internetes keresőprogramjával, hasonlóan összetett kritériumok állíthatók be a keresés során, ráadásul a felajánlott (aznapi) lehetőségeken a vonatok késését is feltünteti. Amikor megláttam, hogy ICE-vonatok 40–50 percet késnek Berlin felé, más útirányt választottam...

Május 19-én pihenőnapot tartottam Berlinben, ahol barátom megerősítette, hogy az ICE-k késése rendszeres, és gyakran jelentős mértékű. Utazásom ezen az este érte el a csúcspontját. Egy másik német barátommal is feltétlen találkozni szerettem volna, aki a Rajna-vidéken lakik, úgy tűnt, hogy május 20-án, hétfőn reggel az egyedüli mindkettőnk számára elképzelhető lehetőség, a közös vonatút. De nem tudtam, hogy hová és hányra kellene mennem, hogy találkozni tudjak vele. Végül 23.40-kor kaptam róla SMS-t, és ekkor az egész esti várakozás után közöltem vendéglátómmal, hogy rövid úton mégis távoznék tőle, hogy elcsípjem az éjszakai ICE-vonatom (ami húsz perc késéssel ért Kölnbe). Az éjjel nem sokat aludtam, de másik kedves barátom viszontlátása bőven kárpótolt a fáradtságért.

Együtt utaztunk egyetemi városába, Wuppertalba, ami függővasútja miatt már régóta szerepelt a kívánságlistámon. A Schwebebahn itt a városi mindennapi közlekedés része, amit jól példáz, hogy nem egy esetben bottal közlekedő, nyugdíjas utasok is szálltak fel a megállóban oldalirányban belengő szerelvényre. Nekem különösen nagy élmény volt az autók, sőt kamion fölött haladni az utcán. A vonatok sebessége a villamosokéhoz hasonló, ami meglepő a mintegy száz éve épült függővasút esetében.

Wuppertalból Kölnbe mentem, ahol a vasútállomás mellett található nevezetes dómot látogattam meg. Kölnből pedig a romantikus Rajna-völgyön keresztül utaztam Nürnbergbe. Vonatom mintegy 25 perc késéssel ért a városba, de ekkorra már ez nem jelentett számomra meglepetést... Egy belvárosi olcsó hostelben pihentem ki a nap fáradalmait.

Utazásom utolsó napján a DB nürnbergi vasúti múzeumát tekintettem meg, ahova Interrail-bérlettel ingyenes volt a belépés. Két másolatot is őriznek itt az első német gőzmozdonyról, Adlerről, az egyik működőképes, de Siemens első villanyvonatának és Cugnot gőzkocsijának másolata is a múzeum értékes tárgyát képezi, a pompát kedvelő II. Lajos király szalonkocsijáról nem is szólva.

A hazaút nem volt túl emlékezetes: Bécsen és Sopronon keresztül értem Győrbe, kollégiumi szobámba, Soprontól belföldi diákjeggyel utazva. Kicsit olcsóbb lett volna Hegyeshalom felől Interrail csatlakozójeggyel hazajönnöm, utólag okos az ember...

A nagy élményt jelentő utazás során hasznos tapasztalatokat is szereztem, például azt, hogy Németországban a távolsági IC- és ICE-vonatok menetrendszerűségére egyáltalán nem lehet számítani, csatlakozások tervezésénél erre figyelni kell. Viszont nagy előnyük, hogy az Interrail-bérlet mellé nem kell rájuk helyjegyet váltani, Németország meglehetősen Interrail-barát ország, a bérlet ráadásul a városi-elővárosi S-bahn vonatokra is érvényes. Skandináviában sem kellett egy pótjegyet sem váltanom. Erre ott lehetőség van a jegyvizsgálónál is, és noha a norvég távolsági vonatokra elvileg kötelező, de még az éjszakai vonaton is eltekintett tőle a kalauz. A májusi utazás abból a szempontból is szerencsés volt, hogy ekkor még kevesebb volt a vonatokon a turista (kivéve Koppenhága repülőtér és Malmö között, ahol mozdulni sem lehetett tőlük).

Utazásom a nagybátyámnál, barátaimnál és a vonaton töltött éjszakáim ellenére is tekintélyes összegbe került, de egyszer mindenképpen sort akartam rá keríteni még ifjúsági bérletár mellett, a szerzett élmények hosszú évekig megmaradnak, így mindenképpen megérte számomra.

Berlini barátom az útibeszámolómat megtekintve megjegyezte, hogy ez egy őrült út. Hogy miért is? Talán a lenti két képből kiderül...

Egy ilyen őrült úthoz nem kell más, mint vasútszeretet, kalandvágy, anyagiak és persze nem árt, ha vannak külföldi ismerősök is. Kalandra fel!

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!