Kárpátaljának még húsz határátkelőhelyre lenne szüksége

MTI/iho   ·   2017.06.08. 12:53

Hennagyij Moszkal személyes honlapján (Moskal.in.ua) azt írta, hogy kijevi hivatalos látogatása során átadta az ukrán közútkezelő vállalatnak és a kormánynak annak a tizenkilenc nemzetközi határátkelőhelynek a listáját, amelyeket Kárpátalján meg kellene építeni ahhoz, hogy biztosítható legyen az "uniós vízummentesség teljes értékű működése". A lista szerint az ukrán-magyar határon nyolc új átkelőt - köztük öt közútit és három tiszai komposat - kellene létesíteni. Az ukrán-román határon hat, az ukrán-szlovákon négy, az ukrán-lengyel kárpátaljai határszakaszon pedig egy átkelőre lenne szükség. A kormányzó szerint minden tervezett határátkelőhelyhez új utat kellene építeni vagy a meglévőt felújítani. Hennagyij Moszkal emlékeztetett arra, hogy évek óta folynak a tárgyalások az új nemzetközi határátkelőhelyek megépítéséről az ukrajnai megye területén. A megye vezetése folyamatosan lobbizik Kijevben a probléma megoldása érdekében, mivel helyi szinten nem rendezhető az ügy, ehhez ugyanis nemzetközi szerződésekre lenne szükség. Idén mindössze a Nagypalád és Nagyhódos közötti határátkelőhely megnyitása esedékes, s a térségben már intenzíven folyik az új út építése, amelynek a befejezése szeptemberben várható. Kárpátalján a határőrség helyi illetékesei azzal számolnak, hogy az Ukrajna és az Európai Unió között június 11-től hatályba lépő vízumliberalizációt követően harminc százalékkal fog nőni a határátkelőhelyek forgalma.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Mobilitás

Tanulás a terepen – nyugat-balkáni városok érdeklődtek Szeged és Budapest jó közlekedési megoldásai iránt

Ekés András   ·   2026.03.11. 08:45

Ekés András, a Mobilissimus ügyvezetője és a Fairtiq kelet-közép-európai képviselője kollégáival a városi mobilitásban segíti három szerbiai város (Szabadka, Szávaszentdemeter és Aranđelovac), a montenegrói Tivat, a bosnyák Tuzla és az albán Himara önkormányzati és egyetemi szakembereit a gyakorlati példák megismerésében és elsajátításában.