Két hónap múlva már az Etele térig jár az 1-es villamos

MTI/iho   ·   2019.05.14. 19:25
1-es_etele_400

A BKK közleménye szerint elkészültek a vágányok, burkolatot és perontetőt kaptak az új megállók, megépült az útpálya és a vágány közötti szegély, elkészültek az Etele téri végállomás vágánykapcsolatai és befejezték az Etele út 17-49. előtti tér, illetve az Etele park átépítését.

A nyári üzem megindulásáig be kell fejezni az útburkolati jelek festését, füvesíteni kell a vágányszakaszt, illetve fel kell szerelni a felsővezetékeket.

Le- és felszállóhely az Etele téri végállomáson, két hónap múlva a tervek szerint már az utasok is használhatják (Bohus Dávid felvételei)

Az utas nélküli próbajáratok júniusban indulnak, ezek sikeressége és a járművezetők oktatása után várhatóan július közepén indul a villamosforgalom az új szakaszon, de a végállomási épület - amelynek kivitelezése jogszabályváltozás miatt csúszik - csak novemberre készül el.

A forgalom megindulása után, várhatóan az év végéig a spanyol CAF öt újabb Urbos villamost szállít majd le, amelyek ezen a vonalon állnak majd forgalomba és megegyeznek a már futó villamos szerelvényekkel.
A teljes projekt megvalósítását az Európai Unió 8 milliárd forinttal támogatja, a beruházás kivitelezési költsége nettó 8,6 milliárd forint.

Visszafogó és kihúzóvágányok a Volánbusz pályaudvara és a 4-es metró járműtelepe között

Az 1-es villamos meghosszabbított szakaszának átadásával párhuzamosan életbe lépő közlekedési változásokról a BKK rövidesen társadalmi egyeztetést indít. A tervezett változások között szerepel a 103-as busz leállítása, mivel azt teljes egészében kiváltja az 1-es villamos, új járat indulhat 203-as jelzéssel Kelenföld vasútállomás és a Móricz Zsigmond körtér között. A BKK a jövőben a 153-as és a 154-es járatot összevontan, 153-as jelzéssel közlekedtetné, a járat a Gazdagréti tértől a Nagyszőlős utcán át egészen az Infoparkig, körjáratként a BudaPart térségét is érintve közlekedne. A BKK május 27-ig várja a változtatásokkal kapcsolatos észrevételeket.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.