Kígyók kígyóznak, siklók (és mozdonyok) siklanak Romániában

iho/vasút   ·   2019.03.03. 19:20
siklas_cfr_csaurusz_soborsin_kislid

A Román Vasúttársaság (CFR) utasszállító részlegének igazgatóját szeretné meneszteni vasárnapi nyilatkozata alapján a szállításügyi miniszter, miután szombaton két vonat is kisiklott a CFR hálózatán. Amikor az újságírók a balesetekről kérdezték, Leon Bărbulescu méltatlankodott, amiért álmából felkeltették.

Valószínűleg ebéd után szundíthatott el, hiszen szombat délelőtt a Brassó megyei Alsórákoson, délután pedig az Arad megyei Soborsinnál siklott ki egy-egy szerelvény. Egyik esetben sem sérült meg senki, de az állami vasúttársaság utasszállító részlege (CFR Călători) nem adott magyarázatot a történtekre.

Amikor az Antena3 riporterei felhívták telefonon Leon Bărbulescu igazgatót, azt nyilatkozta, hogy „nem történt semmi rendkívüli”, majd megjegyezte, hogy éppen az álmából költötték fel. Erre reagálva Răzvan Cuc szállításügyi miniszter vasárnap kijelentette: kezdeményezni fogja az igazgató menesztését a CFR igazgatótanácsánál. „Meggyőződésem, hogy a CFR Călători hagyni fogja majd tovább pihenni az igazgatót. Szüksége van pihenésre, de nem a CFR pénzén. Hihetetlen volt a reakciója. Világos magyarázatot kellett volna adnia arra, hogy miért történtek ezek a incidensek” – mondta az Antena3-nak a miniszter.

Siklás Soborsinnál (forrás: maszol.ro)

De míről is van szó?

A Brassó és Kürtös között közlekedő gyorsvonat mozdonya a soborsini állomás közelében siklott ki szombaton kora délután. A CFR szóvivője, Oana Brânzan szerint a mozdony forgóváza csúszott le a sínről. Jelenleg a forgóváz sínpárra való visszaemelésén dolgoznak, ezért áll a vasúti forgalom Brassó és Kürtös között. A nemzetközi és interregio vonatok a Marosillye – Lugos – Temesvár – Arad útvonalon kerülik ki az érintett szakaszt, a kisebb távolságok között közlekedő szerelvények utasait buszokkal szállítják tovább. Senki nem sérült meg és az anyagi kár sem számottevő. A R 2750 jelzésű vonat Soborsinnál vesztegel, az igazgató alszik.

Az Alsórákosnál történt balesetről nincsenek részletes híreink.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek