Kína: nagy ország, nagy-nagy turista űrhajó...

iho   ·   2016.10.06. 16:15
turista_cim

Pezseg az űrturizmus és egyáltalán, az emberes űrhajózás világszerte, persze elsősorban tervekről és kísérletekről van szó, de izgalmas, ahogy újabb és újabb próbálkozások látnak napvilágot, amelyek mind azt szolgálják, hogy az űrrepülés lehetőségei táruljanak ki az eddigi szűkre szabott keretek közül. A legfrissebb jelentkező Kína, és az óriásország óriási, minden vetélytársnál nagyobb űrjármű koncepcióját jelentette be, sőt, állítólag már sikeres – nyilván földi – kísérletek is voltak, bár nem tudni, hogy ezek esetleg bizonyos alrendszerekkel vagy netán egy makettel történtek.

A szenzációs kínai űrhajó-űrrepülőgép terv...

Mindenesetre a New Scientist összefoglalója szerint a kínai űrturistarendszer húsz utas szállítását célozza ballisztikus pályán. De ami igazán meglepő, ellentétben például a hordozógép szárnya alól induló SpaceShip-2vel, vagy a hordozórakéta tetején startoló Dream Chaser rendszerrel, ez a szárnyas gép függőlegesen, vagyis mint a hordozórakéták, kilövőállásról indulna, de hogy még meglepőbb legyen a dolog, külön fokozatok nélkül. Az űrhajózás történetében egyedülálló lenne, hogy az eddig bevált többfokozatú hordozórakéták helyett egyetlen hajtóművel sikerülne egy ráadásul minden korábbinál nagyobb űreszközt legalábbis ballisztikus pályán, tehát nem földkörüli repülésre, de mindenképp az űr határa fölé, 130 kilométer magasra emelni, ahonnan siklásban körözve vesztené magasságát majd szállna le repülőgép-módra egy pályára. Ha nincs is indító fokozat, de maga a gép hordozhatna külön kisebb rakétákat, amelyekkel ugyancsak kisebb műholdakat lehetne pályára állítani.

Az kétséggel hihető, hogy az űrturizmus olyan sikeres ágazat lesz, amely egyszer majd megköveteli ekkora eszközök bevetését, de onnantól kezdve már szkeptikusabbak a kommentárok, hogy ezt így, egyetlen, külön hordozó vagy plusz emelő fokozat nélküli járművel meg lehet-e valósítani.  Ez még akkor is nehezen elképzelhető, ha a kínaiak egy először egy kisebb, öt utast szállító verziót is közbeiktatnának.

...és repülési profilja, hordozórakéta, plusz fokozat nélkül

A  rendszer ötven alkalommal lenne újra felhasználható, és egy magát megnevezni nem akaró kínai űrszakértő egy konferencia alkalmával úgy nyilatkozott, műszaki szempontból eddig a kínai űrcsapat valamennyi javaslatát sikerült megvalósítani. Hogy ez pontosan mit jelent, azt a szakértő nem részletezte, mindenesetre a kínai űrhajózás jelenleg egyes vélemények szerint körülbelül ott tart, ahol a szovjet – a nyolcvanas években, az első, kisebb űrállomások fokozatainál.

Több esélye van a megvalósulásra annak a tervnek, amit a Roszkozmosz jelentett be, eszerint még az idén megkezdik az első „Föderáció” nevű újgenerációs űrhajó elkészítését, amelynek még ember nélküli példánya 2021-ben, űrhajósokkal pedig 2023-ban repülne a Nemzetközi Űrállomásra.

Az új orosz űrhajót korábban még az európaiakkal együttműködésben kezdték tervezni

A fejlesztésre 57 milliárd rubelt, vagyis kb. 900 millió dollárt fordítanak, azt is hozzátéve, hogy ez az összeg csupán harmada annak, amit a SpaceX a Dragonra fordított, miközben ez is többször felhasználható űreszköz lesz, váltótípusaként a bevált, sokszor modernizált de alapjában véve továbbra is a hetvenes években kialakult alapkoncepció szerint épülő Szojuz-családnak.

Ennek megfelelően ennek az űrhajónak már nem lenne külön orbitális és visszatérő kabinja, viszont három helyett hat űrhajós indulhatna vele alacsony földkörüli pályára, ez kb. megfelelő a mostani amerikai fejlesztéseknek, az ugyancsak földkörüli utakra tervezett Boeing CST-nek (hét űrhajós számára) és a SpaceX Dragon űrhajójának, amelynek teherszállító változata már menetrend szerint indul az ISS-hez és tér vissza a földre kutatási anyagokkal. A Föderációnak azonban lenne olyan, nagyobb műszaki egységgel repülő változata is, amely holdkörüli pályára (tehát nem leszállásra) vihetne 2025-ben űrhajósokat, illetve leszálló holdexpedíció parancsnoki kabinjaként működne.

Mindeközben további érdekességek először már egy konkrét rendszerpróbáról: a Blue Origin, amely már többször sikeresen indította New Shepard nevű rakétáját, néhány napja ugyancsak sikeresen tesztelte azt a mentőrendszert, amely a hordozórakéta esetleges hibája esetén egy kisebb mentőrakétával biztonságos távolságra repítené, majd ejtőernyőkkel a földre juttatja az űrturisták kapszuláját.

Egy másik amerikai magáncég, a Sierra Nevada pedig az Egyesült Nemzetek Szervezetével kötött szerződést arra, hogy a Dream Chaser nevű űrrepülőgépével az ENSZ-nek végezzen emberes űrrepüléseket. A Shuttle-ra távolról emlékeztető szerkezet hatalmas előnye, hogy többféle, már most szolgálatban álló hordozórakétára szerelve indulhat földkörüli pályára (beleértve az európai Ariane-t, az amerikai Atlast és a Falcont, vagy akár a még tervezés alaltt áló japán H3-ast), leszállásra pedig használhat bármely, nagyobb gépek fogadására alkalmas repülőteret. A szerkezet a Boeing űrhajójával szemben 2014-ben elvesztette a NASA pályázatát az űrállomás személyzetének szállítására, de közben ugyancsak az amerikai űrügynökségtől kapott megbízást hat teherszállító repülésre az ISS-re.

A Dream Chaser, sokféle rakétával indítható, sok-sok repülőtéren leszállhat

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek