Kötélpályával a dugók ellen – Münchenben

iho/vasút   ·   2018.07.23. 20:00
kotelpalya_munchen_libego_kislid

A München északi részén található Frankfurter Ring nem számít a város legszebb részei közé, de a nem is olyan távoli jövőben mégis turistalátványossággá válhat. Dieter Reiter polgármester álma szerint már 2025-től lebeghetnének az útvonal felett megépülő, négy és fél kilométer hosszú pályán azok, akik ott szeretnék hagyni a lent torlódó forgalmat. Lebegjen el a dugóból – hangzik a reklámszlogen, amellyel valószínűleg jól el lehet majd adni az alapötletet.

Azon a sajtótájékoztatón, amelyen a polgármester Ilse Aigner bajor közlekedési miniszterrel és a Bayerische Hausbau építőipari cég főnökével, Hermann Brandstetterrel együtt bemutatta a tervet, mindenesetre nem esett szó a turistákról, sokkal inkább a müncheni közösségi közlekedésben az északi városnegyedekben hiányzó kelet–nyugati összeköttetésről. A tervezett kötélpálya az Oberwiesenfeld-, Frankfurter Ring- és Studentenstadt-metrómegállókat kötné össze, közöttük opcionálisan még a Schwabing Nord villamosmegálló is helyet kaphatna.

Kissé alulbecsült tartóoszlop, de látványterven megengedhető (forrás: abendzeitung.de)

Aktuális számítások szerint a kötélpálya irányonként és óránként négyezer utast szállíthatna el, harminckét személyes kabinokban, huszonnyolc kilométeres utazósebességgel. Ha ezt a kapacitást az MVG (Münchner Verkehrsgesellschaft) villamossal szeretné pótolni, úgy a legújabb beszerzésű, ötrészes villamosoknak négyperces követéssel kellene járniuk a vonalon. A kötélpálya üzemeltetése viszont kevesebb energiát emészt fel, zajkibocsátása pedig minden alternatívánál kisebb.

A potenciálisan érintett utazóközönség körében már közvéleménykutatást is végzett a neubibergi Bundeswehr-egyetem, meglehetősen kedvező eredménnyel: ha egy tetszőleges útnál a kötélpálya öt perccel nagyobb menetidőt jelentene a busszal szemben, a megkérdezettek fele még mindig nem a buszt választaná. Azonos sebességnél ez az arány felkúszik nyolcvan százalékra. A kötélpályára egyetlen veszély leselkedik, a viharos szél, de az alkalmazott megoldások száz kilométer per órás szélsebességig garantálhatják a pálya biztonságos üzemét. Mivel a pálya legmagasabb pontja időnként a földfelszíntől számított hatvan métert is elérheti, természetesen a városképet is meghatározó állomásépületekre is szükség lesz, amelyeken keresztül akadálymentesen lehet a gondolákba beszállni. A pályát tartó oszlopokat a Frankfurter Ring középső zöldsávjában lehet elhelyezni.

A Frankfurter Ring: itt valóban bármit lehet építeni (forrás: Google Streetview)

A projektet támogató építőipari cég természetesen nem szívjóságból van jelen: az általuk építendő lakásokhoz közlekedési hálózat is tartozik, lehetőleg minél olcsóbb. A kötélpályában a kedvező költségeket és a jó kiszolgálási színvonalat ötvöző lehetőséget látnak, amelyekkel akár új ingatlanfejlesztési területeket is fel lehet tárni. A szakasz megépítése előzetes kalkulációk szerint 50 millió euróba kerülne, ami egy tizede egy hasonló hosszúságú metróvonalnak. Az építési idő két és fél év lenne. Dieter Reiter kiemelte, a kísérletezés fontos dolog, keresni kell a mobilitási igények kielégítésének újabb és újabb módszereit. És valóban: mintha az utóbbi időben az útkeresés mintha túlságosan csak a földfelszínen, és az alatt történne...

2025-ben visszanézünk Münchenbe és különösen a Frankfueret Ring középső zöldsávját fogjuk megvizsgálni, lebegnek-e felette a gondolák, vagy sem?

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Ellátási lánc Szállítmányozás Logisztika

Stabilan helytállt és növekedett nemzetközi piacain tavaly a Gebrüder Weiss

Gebrüder Weiss/iho   ·   2026.03.13. 10:30

A nemzetközi szállítmányozási és logisztikai vállalat 2,73 milliárd eurós árbevétellel zárta a 2025-ös pénzügyi évet, ami enyhe növekedést jelent az előző évi 2,71 milliárd euróhoz képest. Az európai gazdaság lassulása ellenére a vállalat tovább növelte piaci részesedését és egyidejűleg javította produktivitását.

Közlekedésfejlesztés Mobilitás

Tanulás a terepen – nyugat-balkáni városok érdeklődtek Szeged és Budapest jó közlekedési megoldásai iránt

Ekés András   ·   2026.03.11. 08:45

Ekés András, a Mobilissimus ügyvezetője és a Fairtiq kelet-közép-európai képviselője kollégáival a városi mobilitásban segíti három szerbiai város (Szabadka, Szávaszentdemeter és Aranđelovac), a montenegrói Tivat, a bosnyák Tuzla és az albán Himara önkormányzati és egyetemi szakembereit a gyakorlati példák megismerésében és elsajátításában.