Következő generációs intercity villamos motorvonatok beszerzéséről szerződött a Stadler és a GYSEV

iho/vasút   ·   2024.03.27. 14:30
03_gysev_ic_flirt

Kilenc plusz intercity villamos motorvonat szállításáról kötött szerződést a Stadler és a GYSEV. A járműveket az üzemeltető vasúttársaság 2027-től a Sopron–Budapest, illetve a Szombathely–Budapest viszonylaton tervezi forgalomba állítani. Az új, kétáramnemű járművek nemcsak Magyarországon, hanem Ausztriában is közlekedhetnek. Az ötrészes, korszerű szerelvények kocsiszekrényei a Stadler szolnoki üzemében, magyar szakemberek munkájával készülnek majd. A szerződés aláírásának vasúttörténelmi jelentősége is van, ugyanis új intercity motorvonatokat utoljára pontosan harminc éve szereztek be Magyarországon.

Az aláírt szerződés egy kilenc járműből álló alapmegrendelésből és egy maximum négy motorvonatra vonatkozó opcióból áll. A GYSEV-nek a szerződés életbelépésétől számított három hónapig van lehetősége eldönteni, hány opciós vonatot rendel a Stadlertől. A szállítási ütemezés szerint az első járművet a Stadler a szerződés életbelépését követő harminchatodik hónapban adja át a GYSEV-nek, míg az alapmegrendelés utolsó egysége negyvennégy hónapon belül áll utasforgalomba a Sopron–Budapest, illetve a Szombathely–Budapest viszonylatokon. Ezt követően a Stadlernek további két év áll rendelkezésére, hogy az ausztriai közlekedésre feljogosító engedélyeket is megszerezze. A most aláírt szállítói szerződés életbelépésének feltétele a finanszírozási szerződés megkötése. A beszerzést a GYSEV EIB hitelből tervezi finanszírozni.

(illusztrációk: Stadler)

Energiatakarékos, korszerű kialakítás

A GYSEV utazóközönsége már jól ismeri a Flirtöket: 2013 és 2018 között három beszerzés keretében a vasúttársaság összesen húsz ilyen vonatot rendelt a Stadlertől. Az új intercityk viszont számos tekintetben különböznek majd a korábban beszerzett flottától, a szolgáltatás magasabb színvonalát követi és tükrözi a jármű külső és belső megjelenése is. A karbantartásbarát kialakítás mellett a járműveket a gyártó olyan korszerű villamos vontatómotorokkal szereli, amiknek köszönhetően az intercity vonatok alacsonyabb energiafogyasztási értékek mellett üzemeltethetők, ez pedig csökkenti a jármű teljes élettartamára vetített költségeket is.

A 160 kilométer/órás sebességre képes ötrészes járművek hossza 106,2 méter, az ülőhelyek száma pedig a nyári és téli üléselrendezéstől függően rugalmasan változtatható. Téli konfiguráció esetén az ülőhelyek száma kétszáznyolcvan. Nyári konfiguráció esetén, amikor a kerékpárok szállítására nagyobb az igény, a másodosztályú ülőhelyek csökkentésével tizennyolc kerékpár szállítása válik lehetővé. A motorvonatokon harminckét elsőosztályú hely van. Az új járművek már a tavaly év végén életbe lépett legújabb nemzetközi szabványok szerint készülnek. Korszerű utastájékoztató rendszer, az utasok biztonságát javító biztonsági kamerák, telefonok, tabletek és laptopok töltésére alkalmas csatlakozók, tágas, világos, légkondicionált és alacsonypadlós utazóterek, illetve két hagyományos és egy mozgássérült mosdó jellemzik az új vonatokat. Az intercity viszonylatokon szokásos hosszabb menetidő miatt a járműveket étel- és italautomatákkal is ellátják, a megvásárolt ételek elfogyasztására pedig egy étkezőzónát is kialakítanak.

Hazai gyártás a fókuszban

A Flirt a Stadler legsikeresebb terméke, 2002 óta már több mint 2500 egységet értékesítettek belőle huszonegy országban. A járműtípus Magyarországon is nagyon jól ismert, jelenleg húsz közlekedik a GYSEV, százhuszonhárom a MÁV kötelékében. A legsikeresebb típus gyártásából a Stadler hazai üzeme eddig is kivette a részét, a szolnoki gyár csaknem ezer Flirt vonat gyártásában vett részt, amely összesen 3883 kocsiszekrényt jelent. A most aláírt megbízás keretében, az összes opciós megrendeléstől függően, összesen hatvanöt Flirt ic-kocsiszekrény készülhet Szolnokon a GYSEV-nek.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Személyvonat siklott ki Lengyeltótiban

MÁV/iho   ·   2024.06.18. 10:20

A Desiro három tengellyel lépett ki a sínekről. A Kaposvár–Fonyód vonalon és a Helikon interrégióknál jelentős késéssekkel kell számolni. Az eseményhez a dombóvári segélyvonat vonult ki.