Külföldi pilóták, LC-vállalkozások: lazul az orosz piac!

iho   ·   2014.04.10. 17:40
cim3

Az orosz törvényhozás megszavazta azt az új törvényt, amely engedélyezi a légitársaságoknak nem orosz pilóták alkalmazását és vissza nem váltható repülőjegyek árusítását: előbbi az általános repülőgépvezető-hiány enyhítéséhez szükséges, utóbbi ahhoz, hogy beindulhassanak az orosz low-cost társaságok.

Az orosz cégek öt évre szerződhetnek külföldi pilótákkal, akiknek a számát azonban az állam fogja meghatározni. Korábbi hírek szerint a légitársaságok összesen 200 kapitányt illetve oktatópilótát alkalmazhatnak, amiről a légitársaságok képviselői máris jelezték, hogy: kevés lesz. Nyugati megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy repülésbiztonsági szempontból is fontos lenne a külföldi hajózók nagy számú alkalmazása, erre utalnak a tavalyi kazanyi katasztrófa körülményei is: a nem megfelelő képzettségű személyzet hibái miatt zuhant le a 737-es.

Az orosz légipiac az elmúlt években kétszámjegyű növekedést mutatott, de az oroszországi pilótaképzés a megnövekedett igénnyel nem tudott lépést tartani (a nemrég, elsősorban nyugati segítséggel és felszereléssel alapított iskolák növendékeire pedig még várni kell, amíg bekapcsolódhatnak a közforgalmi repülésbe, és különben is, ők másodpilótaként kezdenek).

A vissza nem váltható jegyek eladása eddig tilos volt Oroszországban, és úgy általában olyan szabályok védték az utasérdekeket, amelyek mentén nyugati típusú diszkont-modell szerint nem lehetett repülni, például kötelező volt a teljes fedélzeti ellátás is. Azonban most már a legnagyobb társaságok is felállítják a maguk LC-leányvállalatát, ilyen például a Dobroljot, az Aeroflot cége. Mint akkor beszámoltunk róla, épp a legnagyobb állami cég fordult a politikai vezetéshez tavaly azzal a kérdéssel, hogy változtasson a diszkont-modell működtetésére gyakorlatilag alkalmatlan törvényi kereteken.

A Dobroljot ősztől Oroszországon belül az európai területen repül, de 2016-ban már ki akar lépni a nemzetközi piacra. Az UTAir már nagy sikerrel üzemelteti olcsó járatait Moszkva és Cseljabinszk illetve Omszk között. A Transaero Domogyedovóról és Vnukovóról építi a maga hálózatát, de egyelőre teljes LC-járatokat nem indíthatott, csak egyes már létező vonalaira adhat el részben alacsony jegyárakkal (és csökkentett kiszolgálással), LC-jellegű helyeket.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek