Lázár János a szokásosnál kicsit érzelemdúsabban utasított: elkezdődött az 1-es számú vasútvonal felújításának előkészítése a Biatorbágy–Szárliget szakaszon

iho/vasút   ·   2023.09.01. 09:00
00_1-es_szar

A hegyeshalmi fővonal Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszán a vasúttársaság szakemberei helyszíni bejárást tartottak a kivitelezést végző MÁV FKG-vel a felújítás műszaki tartalmának pontosításával kapcsolatosan. A MÁV hangsúlyozza, hogy a vonalszakaszon bevezetett 100 kilométer/órás sebességkorlátozás mellett a vasúti pálya továbbra is biztonságosan járható, a felújítás befejezéséig sem kerül veszélybe az utasok és a közlekedés biztonsága, a személyszállító vonatok menetideje pár perccel növekedhet.

A 29 kilométeres vonalszakaszon az ütemezett, rendszeresen elvégzett úgynevezett kihúzóerő-vizsgálatok megállapították, hogy az idei heves esőzések és az elmúlt hetek hősége hatására felgyorsult a korábban feltárt állapotromlás üteme, így szükségessé vált az eredetileg a jövő esztendő első negyedévére tervezett felújítási munkák újraütemezése, minél korábbi elvégzése.

A beavatkozás végrehajtására a MÁV által már 2019-ben elkészített, de forráshiány miatt több alkalommal elhalasztott infrastruktúra-fejlesztési program tervei alapján valósítják meg. A kivitelezést a MÁV leányvállalata, a MÁV FKG fogja elvégezni. Ismert, Lázár János egy videóban azt mondta, ne okoskodjon a MÁV vezetése, hanem csinálja meg a lehető leghamarabb a pályát.

A műszaki tartalom pontosítása még folyamatban van, az érintett vonalszakaszon többek között megtörténik a felépítmény cseréje, az ágyazat rostálásával együtt. Jelenleg a vágányzári előkészítés zajlik, a kivitelezés – várhatóan egy-egy vágány folyamatos lezárása mellett – szeptember közepén indulhat meg és várhatóan év végéig befejeződik.

A korlátozás idejére a menetrend is módosul. A módosított menetrendek összeállításánál természetesen figyelembe veszik, hogy a belföldi távolsági és elővárosi szegmensben is az egyik legsűrűbb vasútvonal, továbbá a napi ingázás mellett jelentős a nemzetközi utasforgalom is. A vonatközlekedés változásáról minél előbb a lehető legszélesebb körű tájékoztatást fogja adni a MÁV, hogy az utazók időben felkészülhessenek.

A vasútvállalatokat a MÁV tájékoztatta a szokásos eljárástól eltérő egyeztetési szándékáról, amely során a vágányzárban alkalmazott technológia részletes ismertetése történik meg. Az árufuvarozó társaságok a felújítási időszakban kerülő útirányon keresztül közlekedtethetik a tehervonatokat.

Megírtuk, többe kerül a felújítás, mint amennyi a MÁV a célra felhasználható éves keretösszege.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek