Leszavazták a szárnygyártást: csúszik a 777X?

iho   ·   2013.11.14. 14:30
cim4

A Boeing-alkalmazottak legnagyobb szakszervezete nehezíti a modernizált 777X programjának beindítását. Az International Association of Machinists & Aerospace Workers (IAM) döntő arányban szavazott a cég és a munkaadók közti szerződés meghosszabbítása ellen, ezért megszűnt annak a lehetősége is, hogy a korábbi elképzeléseknek megfelelően a gép szárnya Seattle közelében, Puget Sound övezetében készüljön.

A Boeing elnöke, Ray Conner közleményben fejezte ki csalódottságát a fejlemények miatt és jelezte, más helyszínt fognak keresni az új kompozitszárnyak gyártására. Szóba jöhet a dél-karolinai Charleston, ahol a 787-esek egy részét építik, valamint az alabamai Huntswill és a kaliforniai Long Beach, a McDonnel Douglas egykori, ma már a Boeingot kiszolgáló gyára.

A cég vezetése azért szerette volna az everetti összeszerelőhöz közel, és főképp saját telepén megoldani a gyártást, mert a Boeing nagyon rossz tapasztalatokat szerzett a 787-es fontos részegységei gyártásának kiszervezésével.

Az outsourcing azonban olcsóbb megoldás lett volna, a két variáns különbözetét pedig a saját gyártás költségeinek csökkentésével akarta a Boeing behozni: a szakszervezet ezt, illetve a költségcsökkentés munkavállalókra háruló hatásait utasította vissza. A helyi gyártás megszervezése reményében a Boeingnak Washington állam törvényhozása ráadásul adókedvezményt is megszavazott.

Az új hely keresése mindenképp késlelteti a programot, sőt, egyes hírek szerint lehet, hogy a Boeing a kellemetlen fejlemények hatására a várakozásokkal ellentétben mégsem jelenti be a hétvégi Dubaj repülőszalonon a 777X programjának hivatalos beindítását.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek