Létrejött az első kazah-türkmén vasúti kapcsolat

iho   ·   2013.05.28. 14:00
400px_kazah-turkmen

Ünnepélyes keretek között, arany villáskulccsal csavarta helyére az utolsó síncsavarokat Nurszultan Abisuli Nazarbajev kazah és Gurbanguli Berdimuhamedov türkmén elnök a kazah Szerhetyakában, jelezve a Kazahsztán és Türkmenisztán közötti első vasúti pálya elkészülését. A napokban átadott széles nyomtávú vasútvonal létrehozásáról a két ország kormánya még 2007 októberében állapodott meg hivatalosan.

A Railway Gazette arról számol be, hogy a Kazahsztánban található Zsangaözent a türkmén Szerhetyakával összekötő pályát egy helyi vállalkozásokból álló konzorcium építette meg a kazah állami vasút, a KTZ (Kazakhstan Temir Zholy) megbízásából. A 2009. szeptember végén elkezdett és idén május közepére befejezett munkálatok költségei 65 milliárd kazah tengét, körülbelül 430 millió dollárt tesznek ki. Az új vasútvonal 146 kilométer hosszú kazah szakaszán a tervek szerint leginkább olajtermékeket és Kahasztánban termelt gabonát fognak szállítani.

A kazah (balra) és a türkmén (jobbra) elnökök csavarozzák a helyükre az utolsó síncsavarokat. Az új vasútvonal kiemelt fontossággal bírhat a Közép-Ázsiát Közel-Kelettel összekötő vasúti forgalom szempontjából<br>(forrás: inform.kz)

Az új sínpárnak köszönhetően a szerelvények elkerülhetik az eddig használt, ám Üzbegisztánon végigkanyargó vonalat. A pálya egyben az első szakasza a Kazahsztánt, Türkmenisztánt és Iránt összekötő, észak-déli irányú vasúti folyosónak. A hamarosan teljes szakaszán elkészülő korridorvonal létrehozásának összköltségét 1,4 milliárd dollárra taksálják.

A kazahsztáni Kazinform arról ír, hogy a nyomvonal kazah szakaszának két végén egy-egy új állomás, valamint öt közbülső állomás épült. A korridorvonal műszakilag teljes mértékben megfelel a mai modern vasúti közlekedésben elvárható fejlettségi szintnek. Telepítésre kerültek a megfelelő jelző-, kommunikációs- és térközszabályozó eszközök és rendszerek, sőt Zsangaözen és Bolasak között üvegszálas kábelek segítségével üzemel a rendszer. Minden állomást és forgalmi kitérőt villanyárammal láttak el. Zsangaözen és Bolai állomásain, valamint a forgalmi kitérőknél kiépítették a megfelelő szolgáltatási és műszaki berendezéseket.

A kazah-türkmén határnál a kazah oldalon, Bolasaknál épült ki a vonal határállomása és ellenőrző pontja. Az állomás kifejezetten modern, komplex szociális és műszaki szolgáltatással. Az adminisztratív- és lakóépületekben ki lett építve a vízvezetékrendszer és a gázfűtés is.

Mind a kazah, mint a türkmén fél nagy reményeket, és a két ország további közeledését reméli a vasúttól<br>(forrás: Railway Gazette)

A vasúti folyosó sínjei Türkmenisztánban Szerhetyakától 470 kilométeren keresztül futnak az iráni határig, érintve közben Gyzylgayát, Bereketet – ahol az új pálya Türkmenisztán nyugat-keleti irányú, Türkmenbasit és a főváros Asgabadot összekötő vasútvonalába csatlakozik be –, valamint a türkmén-iráni határállomást, Etreket. Mivel Irán vasúthálózata normál nyomtávú, Etreknél tengelyátszerelésre vagy nyomtávváltásra képes járművekre van szükség. A korridorvonal jelenleg még építés alatt álló, hetven kilométeres iráni szakasza Gorgannál kapcsolódik majd az iráni vasúthálózathoz.

Az észak-déli irányú pályának köszönhetően Kazahsztánnak és Türkmenisztánnak is elérhetővé válik vasúton a Perzsa-öböl, ettől a két ország a Közel-Kelettel, valamint a Dél- és Délkelet-Ázsiával való kereskedelem fellendülését reméli.

A kazah elnök a korridorvonal átadóünnepségén elmondott beszédében kiemelte, hogy az új vasútvonal lényeges mértékben járulhat hozzá a kazah és a türkmén nép jólétéhez. Ráadásul a közvetlen gazdasági hasznon felül még hatékony eszköze a két ország közti jószomszédi viszony további erősítésének is. A KTZ szóvivője elmondta, a 2015 és 2017 közötti időszakban megközelítőleg öt-hatmillió tonna áruval számolnak, beleértve az importot, exportot, valamint a tranzitszállítmányokat, a korridorvonal elkészülése után viszont az éves forgalom akár a tízmillió tonnát is elérheti – adja hírül az IFCL Media.

Kapcsolódó hírek