Levonultak a Búvárok is

Vörös Attila   ·   2023.12.11. 13:25
2439_XS105386_231208_

A PKP Cargo két 753-asa az 5-ös vonalon pendlizett az 1-es vonali vágányzár alatt.

Az 1-es vonal sokat tárgyalt rohamtempójú felújításának ideje alatt a teherforgalmat jelentős érdeksérelemmel tudták csak levezényelni a vasúttársaságok. Komoly késésekre, kerülőre, útvonalmódosításokra kényszerültek, néhányan pedig a dízelezést is bevállalták az 5-ös vonalon.

Késés? A tehervonatok egy részét megpróbálták átnyomni a vágányzárral érintett 1-es vonalon, több-kevesebb sikerrel, még kevesebb kiszámíthatósággal. A Szárliget–Budaörs szakasz kapacitása nagyon csekély volt, sokszor nagyon jelentős késedelemmel sikerült csak abszolválni ezt a részt.

Egy igazi Csapásmérő robog Budaörsnél félpótos intermodális vonatával Budapest irányába (fotók: Vörös Attila)

Kerülő? Célállomástól függően számos vonatot elvittek a párkányi határ felé, míg mások a 20-as és a 16-os vonalon át érték el Hegyeshalom állomást. Mindkettő verzió hosszabb és kényelmetlenebb az eredeti 1-es vonali iránynál, ráadásul a Bakonyon át komolyabb emelkedőkkel is kellett számolni, ami kisebb vonatokat vagy több gépet követelt meg.

Az Eurogate tartályvonata száguld át Székesfehérváron a 20-as vonalra. Rajkai kilépő szerelvény

Dízelezés. A vágányzár kezdete óta a PKP Cargo két Búvárt telepített a környékre, és ki is értesítette a vasútvállalatokat, hogy igény esetén rendelkezésre állnak a épek. A két Búvár szinte minden nap meg is fordult az 5-ös vonalon (kivéve amikor az 1-es vonalat három hétre teljesen kizárták, mert akkor a MÁV hivatalból átemelte a tehervonatokat). Az esetek többségében a Retrack vasútvállalat élt a szolgáltatással, így az ő vonataik adták az 5-ös vonal átmenő forgalmának zömét 2023. őszén. A vágányzár végeztével a narancs mozdonyokra már nincs szükség, így azok vasárnap Rajkánál elhagyták az országot egy tehervonat élén Szlovákia felé.

Az egyik utolsó dupla búváros Retrack-vonat halad Szárazrétnél Komárom felé

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek