Május végéig döntenek a Torino és Lyon közötti nagysebességű vonalról

iho/vasút   ·   2019.02.05. 13:45
torino_lyon_nagysebessegu_kislid

Olasz belpolitikai vihart ver a tervezett nagysebességű vonal témája, miután Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes a hétvégén meglátogatta az egyik építési helyszínt Chiomontéban. Az ügy hátterében az áll, hogy a sokminden egyébben összetartó olasz kormánykoalíció a megtérülésileg egyre gyengébb lábakon álló nagysebességű vasútvonal ügyében megosztott: az Öt Csillag Mozgalom messzemenően támogatja a beruházást, a Liga elutasítja. Salvini a Liga képviseletében látogatta meg hétvégén az építkezést.

A tervezett 270 kilométeres vasútvonal becsülhetően 26 milliárd euróba fog kerülni, részben Franciaország, részben az Unió finanszírozza. A kissé későn elvégzett elemzés azt ajánlja, hogy a projektet ne fejezzék be, legalábbis erről ír a La Repubblica, a Corriere della Sera, a Sole 24Ore, és a Messaggero, közlekedésügyi minisztériumi forrásokra hivatkozva. A minisztérium egyelőre elzárkózott attól, hogy kommentálja a híreket. Mindenesetre az analízis eredményét a kormánynak nem kell kötelezően figyelembe vennie, hiszen a projektből való kifarolásnak is vannak költségei, melyekre az elemzés nem tér ki – nem utolsósorban politikaiak. Danilo Toninelli közlekedési miniszter eddig csak annyit mondott, hogy május végéig eldönti a kormány, hogy befejezik-e az építkezést, viszont ügyvédek egy csapata már azon dolgozik, hogy megvizsgálja a kihátrálás jogi lehetőségeit és következményeit.

A Torino és Lyon közötti nagysebességű vonal a térképen (forrás: reserarchgate.net)

Salvini már többször is óriási fiaskó árnyát vetítette előre, arra az esetre, ha Olaszország abbahagyná az építkezést. Alessandro di Battista Liga-képviselő szerint az alagút egy haszontalan lyuk lesz csupán. Az adok-kapokba a miniszterelnök, Giuseppe Conte is beszállt, rendre intve mindkét oldalt: a kormány nevében kötelezettséget vállalt, hogy politikai indíttatásoktól és személyes érzelmektől függetlenül fogják megvizsgálni a beruházás további sorsát.

A vasútvonalon egy, a Gotthard-bázisalagút hosszát is meghaladó, 57.7 kilométeres alagút épülne, amely a projekt költségeinek egyharmadát teszi ki. Az alagútcső építése ez évben kezdődne és becslések szerint tíz évig tartana.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek