Már az ötödik óriás konténerhajónál tart a Cosco Shipping

iho/hajózás   ·   2018.06.06. 11:15
400px_cosco_virgo

A sanghaji Waigaoqiao hajógyár (SWS) által épített konténerhajó 399,8 méter hosszú, 58,6 méter széles, a fedélzete pedig majdnem négy futballpálya méretű. A 20 ezer 119 TEU (vagyis húsz láb hosszú konténer) kapacitású monstrum legnagyobb sebessége huszonkét és fél csomó (tengeri mérföld), vagyis 41,7 kilométer per óra. A hatalmas vízi járművön ezer hűtőhelyet is kialakítottak.

A kínai Cosco Shipping idén már az ötödik húszezer TEU-s konténerhajóját veszi át (fotó: Cosco Shipping)

A Cosco szerint a Cosco Shipping Virgo üzemanyag-fogyasztása és energiahatékonysága a lehető legoptimálisabb, köszönhetően a legkorszerűbb kormányzási és meghajtási rendszereknek, ráadásul az intelligens irányítási rendszerek lehetővé teszik azt is, hogy mindössze egyetlen ember szolgáljon a hídon.

A VesselsValue szerint 122 millió 950 ezer dollár (közel 33 milliárd 500 millió forint) értékű hajó a Coscónak idén átadott ötödik, húszezer TEU-s konténerszállító. A szintén az SWS által épített Taurust, valamint a Nantong Cosco KHI Ship Engineering (NACKS) által gyártott Ariest januárban vehette át a logisztikai vállalat, márciusban a Leóval, áprilisban pedig a Geminivel bővült a flotta – számol be a World Maritime News.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek