Még egy lépéssel közelebb a Lánchíd felújítása

iho   ·   2020.09.08. 17:10
lanchid_duna_hid_01

Négy jelentkező adott be ajánlatot. A hídfelújítás jövő márciusban kezdődhet és 2023-ban fejeződhet be.

Mint erről az Iho.hu is beszámolt, hosszú viták és késlekedés után végül augusztus 11-én írták ki a tendert Budapest első hídjának a felújítására. A tizennégy érdeklődő közül végül négy jelentkezett. A pályázóknak a tender jelenlegi szakaszában még nem kellett árajánlatot benyújtaniuk. 

A BKK most megvizsgálja, hogy a jelentkezések megfelelnek-e a felhívásban megfogalmazott elvárásoknak, és ez alapján születik döntés arról, mely cégeket hívják meg ajánlattételre, írja közleményében a BKK. A kiválasztott szereplők meghívása legkésőbb október első felében történik meg. 

Amennyiben kedvező ajánlatok érkeznek, és a kormánya biztosítja az ígért támogatást, a BKK 2021 februárjában köthet szerződést – a munkák pedig márciusban kezdődhetnek meg.

A felújítás befejezése így 2023-ra várható.

A rekonstrukcióval kapcsolatban további információk a BKK honlapján olvashatók, illetve a közbeszerzéssel kapcsolatos dokumentációk is innen letölthetők.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Íme a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv, a vasútrombolás lezárása egy tízéves gigaprogrammal!

iho/vasút   ·   2026.07.22. 13:30

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Rákospalota-Újpesten mutatta be a következő tíz évre szóló, 3500 milliárd forintos, ambiciózus tervet. A cél: versenyképes fővonalak, stabil regionális közlekedés, új HÉV-ek, járműbeszerzések, projektek előkészítése. Az M3-as metrót is meghosszabbítják.