Mindszenti faszállítás: izgalmak a Mátra lábánál

Vörös Attila   ·   2016.04.10. 18:45
70__P4080718

A 84-es számú, Kisterenye–Kál-Kápolna vasútvonalon 2007 márciusában függesztették fel a személyszállítást, azóta átmenő vonat a permetező-, fotós- és a pályafenntartó meneteken kívül nem is volt. Szerencsére a teherforgalom még él, a Mátra fáját Recsken és Mátramindszenten rakodják vagonokba. A Recsk-Parádfürdő állomáson megrakott vonatokat Kál-Kápolna felé viszik el remot Dácsiával heti rendszerességgel, Mátramindszentet pedig Hatvan felől, Kisterenyén át szolgálják ki.

A tehervonat előtt a pályafenntartás is megfordult Kisterenye és Kál-Kápolna között. A képre kattintva galéria nyílik Vörös Attila felvételeiből

A mátramindszenti rakodás talán kicsit érdekesebb, ritkábban, de hosszabb vonatok közlekednek, mint Recskről. Havonta többnyire egyszer fordul meg Mátramindszent rakodóján 10–12 kocsi, tavasszal néha gyakrabban, nyáron inkább ritkábban van rakodás. A tehervonatokat hatvani remot Dácsiával húzzák – egyébként erről a tehervonatról halt ki 2010 decemberében az utolsó vonali Kisdácsia: M43-asokkal azóta csak fűtőházi tartalékként találkozhatunk.

Rakott vonattal döcög a remot Dácsia Nemti alatt Kisterenye felé. 10–20 a tempó, biciklivel is simán meg lehet előzni... A háttérben a Kékes is felismerhető!

Pénteken újabb kocsik érkeztek rakodásra Mátramindszentre és induló szerelvény is volt. Bár ez a ritkább eset, tavasszal van esély olyan kiszolgálást látni, ahol a Dácsia oda-vissza tehervonattal közlekedik, nem gépmenetben. Ezúttal tizenegy kocsi érkezett a rakodóra és tíz rakott vagon indult vissza Hatvan-rendező felé.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!


Kapcsolódó hírek