Nagyszabású ellenőrzést tart a MÁV és a rendőrség a vasúti átjárókban

MTI/iho   ·   2017.06.02. 11:34

Országszerte közös ellenőrzéseket végez a vasúti átjáróknál a MÁV és a rendőrség pénteken a Nemzetközi Útátjárós Biztonsági Nap (ILCAD) alkalmából - közölte a vasúttársaság az MTI-vel. A Cselekedj biztonságosan a vasúti átjárókban című, 2009 óta évente megtartott Nemzetközi Útátjárós Biztonsági Kampány részeként a rendőrök országosan több mint ötven helyszínen ellenőrzik a közúti közlekedőket, a vasutas biztonsági szakértők pedig szórólapokkal és szóban próbálják felhívni az átkelők figyelmét a kockázatokra. Vizsgálják ezen kívül a vasúti átjárók állapotát, a vágányok melletti területeket, a közúti útburkolat minőségét, a felfestéseket, a fénysorompójelzők, optikák épségét, láthatóságát, illetve azt, hogy az áthaladó vonatokon megvannak-e az előírt jelzések és zárva vannak-e a vasúti kocsik ajtói.

A MÁV közleménye szerint május végéig harminchat baleset történt vasúti átjárókban, tizenöttel több, mint tavaly ilyenkor. Az idén nyolc ember vesztette életét, négyen súlyosan, nyolcan könnyebben sérültek meg, tavaly ugyanebben az időszakban hat halálos áldozat volt, két súlyos és három könnyű sérülés történt.  A balesetek hátterében száz százalékban az autóvezetők figyelmetlensége, a KRESZ előírásainak megszegése állt. A tragédiákat jellemzően az okozta, hogy a közlekedők túlbecsülték saját képességeiket, megpróbáltak még a vonat előtt átérni, esetleg egy pillanatra kihagyott a figyelmük. Az okok között szerepelt emellett a gyorshajtás, az agresszív vezetési stílus, a vasúti fényjelző tilos jelzésének figyelmen kívül hagyása, a vezetés közbeni telefonálás is. A közlemény szerint tavaly kilenc, idén májusig hét autó ütközött az útátjáróban haladó vonat oldalának, ami a járművezetők figyelmetlenségét, rossz közlekedési morálját mutatja. Hozzáteszik, hogy vasúti berendezés meghibásodásából eredő baleset hét éve nem történt.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek