Nem engedték be a Hungária EC-t Németországba

Korcsmáros Gábor   ·   Frissült: 2023.05.08. 20:00
DC

Nem vette át a magyar szerelvényt a német személyzet, háromszázötvenen találták magukat a cseh határállomás peronján.

Kellemetlen élményben volt részük azoknak, akik május 7-én utaztak a Hungária EuroCityvel Németországba. A szerelvény nem megfelelő műszaki állapota miatt a MÁV-Start által kiállított szerelvényt a német személyzet nem vette át, így a vonat nem folytathatta útját Hamburg felé. Úgy tudjuk, hogy a cseh–német határállomáson a vonat kísérőszemélyzetének cseréjekor derült ki, hogy az egyik kocsiban nem működik a légkondi, és az egyik ablak felső, billenő része kitörött.

A szerelvény kifogásolható műszaki állapota miatt a DB személyzete elutasította a vonat átvételét, az nem folytatta útját Hamburgba. Az eset miatt körülbelül háromszázötven utas maradt a děčíni állomás peronján azzal, hogy oldják meg a továbbutazást, ahogy tudják. Az eset már nem először történt, tavaly nyáron több alkalommal is megesett, hogy a németek a Prága felől érkező EC-vonatot nem engedték be az országba, mert az vagy hiányzó kocsival közlekedett, vagy nem volt rajta étkezőkocsi. A németeknek nemcsak a magyar szerelvénnyel vannak gondjaik, a csehek által kiállított szerelvény is maradt már Děčínben.

Frissítés: A MÁV-Start a nemzetközi társvasutak bevonásával azonnal vizsgálatot indított az eset kapcsán. A vasúttársaság az eset okairól később ad további tájékoztatást.

(nyitókép: Saša Vanžura, denik.cz)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek