Nem indít idén fürdősvonatot a Regiojet

Korcsmáros Gábor   ·   2024.01.17. 16:25
Rijeka

Most a Prága és Csap közötti kapcsolat fontosabb a számukra, Horvátországba inkább buszokat küldenek. 

Négy nyári szezont követően 2024-ben már nem indít a Regiojet cseh magán vasútvállalat fürdősvonatot az Adriára. A vállalatnál úgy döntöttek, hogy az éjszakai szerelvényeket idén a Prága és Csap közötti járatra használják majd, Horvátországba pedig inkább autóbuszokat indítanak, azokból viszont bővebb lesz a kínálat, mint az előző években. 

Radim Jančura, a Regiojet (RJ) vezérigazgatója kijelentette, hogy igen, előnyben részesítik most az ukrajnai kapcsolatot a horvát tengerpart kapcsolatnál, már csak azért is, mert a kárpátaljai Csap állomásra közlekedő éjszakai járatot egész évben tervezik közlekedtetni. A Regiojet már tavaly is némileg visszavágta a nyári adriai fürdősvonatának kínálatát, amikor már csak heti három alkalommal jártak a vonatok, és már csak Fiumébe (Rijeka), Splitbe már nem is járt. Idén pedig teljesen megszűnik a vasúti összeköttetés Prága és az adriai tengerpart között. 

Ennek valószínűleg nem csak egy oka van, most éppen az ukrajnai kapcsolat erősítését jelölték meg fő oknak. Azonban a dolog mögött több minden lehetséges. A vonatok több országon keresztül közlekedtek, más-más besorolásban, próbáltak új útvonalakat is, volt, amikor Budapestre is bejött a fürdősvonat, volt olyan év is, amikor csak érintőlegesen jött be az országba nyugaton. A környező országokban zajló vágányzárak miatt gyakran sokat, sőt nagyon sokat késtek a vonatok, nem tudták tartani a fordákat, nem volt idő a szerelvények takarítására, karbantartására sem. Az ígért szolgáltatások sem voltak mindig makulátlanok, sőt!   

Nyitókép: Jan Sůra, zdopravy.cz
 

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek