Orosz-török konfliktus, a fő vesztes a Turkish

iho   ·   2015.11.28. 11:15
cim4
Nincs még hivatalos döntés, de legalábbis korlátozásokról beszélnek Moszkvában, az orosz fejlesztési miniszter a Törökországgal szembeni „különleges gazdasági intézkedések” sorában egyaránt említette a menetrend szerinti és a charterjáratok limitálását. Dimitrij Medvegyev miniszterelnök pedig két napot adott az illetékes tárcáknak a különféle ellenlépések kidolgozására válaszul a Szu-24-es bombázó lelövésére.

A Vnukovo repülőtér vezetőjének előrejelzése nemkülönben pesszimista, semmi jó nem várható a piacon, fogalmazott Vitalij Vancev. Ugyanakkor a szövetségi légiközlekedési ügynökség még nem tud semmiféle hivatalos intézkedésről a törökökkel szemben.

Becslések szerint a Turkish Airlines számára a légiközlekedés leállítása a két ország között egyetlen hónap alatt mintegy 11 millió dollár veszteséget jelentene. A török nemzeti légitársaság ugyanis, a Lufthansát is megelőzve, nemrég vált a legnagyobb külföldi partnerré az orosz nemzetközi forgalomban, a járatpárok száma havi 454 a két ország között. Sokkal kisebb, de ugyancsak számottevő veszteséggel számolhat a második legnagyobb török társaság, a Pegasus, bár csak harminc járatpárja van a különböző orosz és török desztinációkra, az Aeroflot viszont megintcsak a komoly vesztesek közé sorolható, 280 járatpár kiesése esetén 7,4 millió dollárral.

A tehetősebb oroszok, mondjuk a felső középosztály számára a török Riviéra az egyik legkedveltebb üdülőhely, annak ellenére, hogy az annektálás óta az orosz politika megpróbálta ezt a forgalmat inkább a Krím felé terelni. De már akkor érzékelhető volt a török piac súlya, amikor Ukrajna állította le az orosz gépek átrepülését a légterén, ez ugyanis komoly kerülőre kényszerítette az orosz társaságok gépeit, ami plusz repült idő, plusz üzemanyag és plusz költség természetesen. A charterforgalmat főképp orosz társaságok vitték a hátukon, a leállás súlyos helyzetbe hozhatja őket, hiszen már a gyenge rubel és a szankciók is kellemetlen hatással voltak rájuk az elmúlt egy évben.

A törökországi üdülőforgalom mellett komoly átrendeződés képzelhető el az üzleti és egyéb repülésben is, mert Isztambul fontos átszállási lehetőség volt például Délkelet-Ázsia felé illetve egyes Öböl-táraságok közvetlen járatai leállítása óta a Közel-Keletre is. Ugyanakkor az orosz turistacégek nemcsak Törökországgal kapcsolatban aggódnak a visszaesés miatt, hanem amiatt is, hogy a Sarm-es-Sejkből felszállt Metrojet-gép pusztulása úgy általában elbizonytalanította az utazni vágyókat.

Hogy még nehezebb legyen a társaságok helyzete, egy orosz képviselő a törvényhozásban a két ország közti légiforgalom azonnali és teljes leállítását követelte, épp azon az alapon, hogy az orosz gépeket terrortámadások fenyegetik a török repülőtereken. Az érvelés úgy szól, hogy az orosz gép lelövése azt jelentené, a török hatóságok támogatják az Iszlám Államot, ezért vannak veszélyben az Iszlám Állam ellen harcoló Oroszország légitársaságának utasszállítói Törökországban.

Mint emlékezetes, az orosz hatóságok a Metrojet A321-es lezuhanása után, igaz, először csak az orosz társaságoknak, de megtiltották a repülést, a nyugatiakkal szemben nemcsak a Sínai-félszigeten lévő reptérre, hanem mindenhová Egyiptomba, majd amikor kiderült, hogy az orosz versenytársak nélkül maradt Egyptair sűríteni készül oroszországi járatait, kitiltották az egyiptomiakat is Oroszországból.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek