Pályafelújítás jön Érsekújvár környékén

Korcsmáros Gábor   ·   2023.01.08. 18:50
pusspull

Tíz kilométeres szakaszon nő a maximális sebesség a munkák elvégzése után.

A Szlovák Vasutak (ŽSR) 2023. január 9-én megkezdi a Pozsony (Bratislava) és Párkány (Štúrovo) közötti vasútvonal Tornóc (Trnovec nad Váhom) és Tardoskedd (Tvrdošovce) állomások közötti szakaszának felújítását. A tervek szerint június végéig végzik el a tíz kilométer hosszú szakasz modernizálását, legalábbis az első ütemét. Emiatt egyvágányú forgalmi rendet vezetnek be az említett szakaszon. A vasútvonalon a Budapest és Prága között közlekedő EC vonatok is áthaladnak, ezért a Metropolitanok esetében tíz–tizenöt perces késéssel kell számolni a továbbiakban.

A vasúttársaság tájékoztatása szerint mindkét vágányt kicserélik, megújul a vasúti fel- és alépítmény, a felsővezetékek, valamint a vasúti biztosítóberendetzések is. A felújítást követően a pályasebesség 120 kilométer/óráról 140 kilométer/órára nő, ezáltal majd valamivel gyorsabb lesz majd az eljutás Pozsony és Párkány között. A Szlovák Vasutak egy másik, Érsekújvár közeláben lévő vonalszakasz felújítását is ugyanekkor kezdi, mégpedig az Érsekújvár (Nové Zámky)-Tótmegyer (Palárikovo) szakaszt. Itt a besztercebányai gyorsvonatok menetrendje változik, a munkálatok befejezéséig itt is csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

02_bme-vhid
Ellátási lánc Közlekedésfejlesztés Vasút Kutatás-fejlesztés Közlekedéstervezés Nagyvasút

Stratégiai szövetség a jövő mérnökeiért: szorosabbra fűzi az együttműködést a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a V-Híd Csoport

iho   ·   2025.01.10. 12:00

Cél, hogy az Építőmérnöki Kar hallgatói gyakorlati és versenyképes tudást szerezzenek, a már szakmában dolgozók pedig folyamatos képzést kapjanak. Az oktatási programok és a kooperatív képzések mellett a felek kutatás-fejlesztési területen is aktívan együttműködnek.

00_nyirabrany_schengeni_kereszt
Vasút Nagyvasút

Schengen csúszva a magyar–román vasúti határon

Tevan Imre   ·   2025.01.10. 09:00

Tényleg megint mindenki hülye a magyar vasút körül? Ezért várják ki továbbra is a vonatok Magyarország és Románia között azt az időt, ameddig tavalyig a határellenőrzés tartott? Annak ellenére, hogy január 1-jétől már nincs ellenőrzés. A körülmények ismeretében a válaszunk: nem. Hosszabb folyamatról van szó, a menetidő talán az év közepétől csökkenhet.