Párizsi szalon: fontos részletek, új Boeing-típus, mi van a Qatarral

iho   ·   2017.06.20. 13:45
cim

Az első napi rendeléshullám után a párizsi szalonról szóló beszámolók jelentős része már nem annyira az eladott gépekkel, mint inkább az érdekesebb nyilatkozatokkal, közleményekkel foglalkozik, persze az üzletek kötése is tart tovább, ha nem is olyan hatalmas dinamikával, mint a korábbi szalonokon.

Először is egy héttel az Airbus után a Boeing is nyilvánosságra hozta a maga előrejelzését a repülőgépipar termékei iránti igényekről a következő húsz évben, természetesen a kereskedelmi repülésről, az utas- és teherfogalom gépeiről van szó. Az amerikai gyártó jóval optimistább, mint az európai versenytárs: 34 ezer helyett negyvenezer, vagy annál is több gép eladását prognosztizálja, ami a cég tavalyi prognózisához képest 3,6 százalékkal magasabb.

Ami a gépnagyság szerinti megoszlást illeti, a regionális, 90 személyes vagy annál kisebb típusokból a Boeing szerint 2370 fogy majd el, a listavezető kategória természetesen az egyfolyosós gépeké 90 és 230 között: a Boeing szerint ezekből valamivel kevesebb, mint harmincezret kíván a piac, a kisebb szélestörzsűekből – ilyen lenne a Boeing által még programként be nem jelentett, de valószínűleg megvalósuló NMA – ötezernél többet, a közepes és nagy szélestörzsűekből pedig 3160 példányt vesznek majd a légitársaságok: ebbe a Boeing nyilván már minimális számú 747-est, de jóval több 777-es eladást remél. A két előrejelzés fő különbsége, hogy a Boeing vagy kétezerrel kevesebb szélestörzsű, de ötezerrel több egyfolyosós gép forgalomba állítását jósolja.

Hogy az NMA, a New Midsize Airplane (Új Közepes nagyságú Repülőgép) megvalósul majd, azt néhány érdekes részlet bejelentése tette szinte biztossá a második napon, mondhatni, a fontos részletek elárulása felér egy (még meg nem történt) programindítással, de a legfontosabb már nyilvános: a gép kompozit szárnnyal és ugyancsak kompozit törzzsel épül, nyilván erősen alapozva a 787-es tapasztalataira, vagyis könnyű gépet épít a Boeing. A felépítés hagyományos, szárny alatti hajtóművekkel, de a törzs formájára nézve úgymond hibrid: átmenet a 737-es ovális és a 777-es körkeresztmetszetű konstrukciója között. Az Aviation Week saját felmérése szerint a légitársaságok érdeklődése nagyon nagy az új típus iránt, amelynek nem a kapacitása, hanem a hatótávolsága kell, hogy nagyobb legyen, vagyis a jövendő vásárlóknak nem kell több ülőhely kétosztályos elrendezésben, mint 250, viszont a gép hatótávolsága legyen 5000 mérföld vagy annál is több.

Duplán odafigyelt a sajtó a Qatar vezérigazgatójának párizsi nyilatkozatára: az egyik ok, hogy Akbar Al Baker mindig őszintén és keményen fogalmazza meg a magáét, másrészt jelenleg a katari légitársaság Katarral együtt blokád alatt van a környező arab országok részéről, de a szkeptikus latolgatások ellenére a vezérigazgató határozottan kijelentette, emiatt nem fog a légitársasága visszamondani repülőgép-rendeléseket.

Al Baker szerint a veszteségek jelentősek és nemcsak a légtérzárlatok, a hosszabb repülések miatt, hanem mert visszaesett a jegyeladások, foglalások mennyisége, de a vezér azt mondja, lassan kezd visszatérni a járatok iránti érdeklődés az eredeti szintre, mert az emberek megértik, itt egyszerűen egy diplomáciai torzsalkodásról van szó, nem a repülésbiztonságot érintő problémáról. Végül nem fogta vissza magát az ICAO bírálatakor, mert a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet a társaság kérése ellenére még mindig nem foglalt állást az ügyben, noha Al Baker szerint a légiközlekedés korlátozása ilyetén módon a nemzetközi előírások értelmében törvénytelen.

Először láthatja a nagyközönség a japánok csinos új regionális utasszállítóját, de az izgalom az MRJ körül viszonylag alacsony szintű, leginkább az a találgatások tárgya, lesz-e újabb halasztás a programban; a japánok tájékoztatójukon biztosították a partnereket és vásárlókat, hogy a 90 személyes kecses madár első példánya 2020 közepén az első üzemeltetőhöz kerül.

És azért közben az üzletek: az indonéz Lion csoport ötven MAX 10 előrendelését jelentette be a korábbi latolgatásoknak megfelelően, a kínai Okay Airway tizenöt ugyanilyen gépet vásárolt, mellette öt 787-esre írt alá szándéknyilatkozatot, az Avolon lízingcég pedig hetvenöt MAX 8-asra. Az ACG lízingvállalat húsz MAX 10-est rendelt. A MAX landol régiónkban is, a romániai Blue Air hatot rendelt, plusz hat MAX-ot és hat NG-t lízingelni fog.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek