Prágában legális lesz a perontetőn sétálni

Korcsmáros Gábor   ·   2017.08.08. 13:45
masarykovo_kislid

A cseh vasúti infrastruktúra-kezelőség tervei szerint nem az eddig tervezett aluljáró épül majd a Masaryk pályaudvar felújításának következő szakasza során, hanem egy urbanisztikai szempontokat is figyelembe vevő, modern tetőszerkezet épül, amely szerves része lesz a pályaudvar csarnokának. Az új tetőszerkezet a peronok fölött húzódik majd úgy, hogy az lehetővé teszi a közvetlen gyalogos eljutást az egyes peronokra – mindezt természetesen akadálymentesen. A lényegében perontetőként szolgáló szerkezet összeköti a pályaudvar által jelenleg elvágott utcákat, mégpedig az Opletalova, Hybernská és Na Florenci utcákat. A munkákat a Sudop Praha és a Jakub Cigler Architekti tervezőiroda tervei alapján valósítják meg.

A pályaudvar közlekedési rendjébe integrált könnyed, levegős járdarendszer

A Masaryk pályaudvaron átívelő gyalogos átkelő, amely egyben a pályaudvar peronjaihoz is eljutást biztosít, összeköti majd a jelenleg a pályaudvari terület által elválasztott városrészeket. Így jutnak végül is akadálymentes közvetlen kapcsolathoz Josefov, Nové Město, Karlín és Žižkov városrészek. A környéken tervezett egyéb városépítészeti beavatkozásoknak köszönhetően egy teljesen új belvárosi térszerkezet alakul ki, amely Prága két legfontosabb pályaudvarát, a főpályaudvart és a Masaryk pályaudvart is összeköti majd. Egy kis túlzással azt is mondhatjuk, elég lesz majd leszaladni a lépcsőn. A pályaudvart átívelő lemezt tetőkertként parkosítják is, megfelelő földfeltöltésben még fák is helyet kapnak ott.

Nagyvonalú, akadálymentes gyalogosfelületek

A közbeszerzést augusztusban írják ki, s ideális esetben 2022-ben lehet számítani arra, hogy az építést megkezdik. A beruházás értéke becslések szerint 425 millió korona lesz (4,675 milliárd HUF). A Masaryk pályaudvar teljeskörű felújításának együttes értéke körülbelül 1,66 milliárd korona (18,26 milliárd HUF) körül mozog.

Itt kell emlékeztetnünk arra, hogy Budapesten, az Ügető helyén létesült bevásárlóközpont beruházói annak idején megkeresték az egyik nagy kötelpálya-berendezéseket gyártó céget és az egyik budapesti városrendezési terveket készítő irodát, hogy megvalósítási ajánlatot és városrendezési szakvéleményt kérjenek egy, a Keleti pályaudvar előterétől a bevásárlóközpont főbejáratáig húzódó személyszállító kötélpálya létesítése tárgyában. Mindenki érezte, hogy a bevásrlóközpont közösségi közlekedési ellátottsága minimum kérdéses. A gyártócég örült a megkeresésnek, a városrendezési szakvélemény ellenben azt állapította meg, hogy mindenfajta gépezetnél hatékonyabb lenne egy gyalogosfelüljáró, mely a Dózsa György út irányából – adott esetben a pályaudvar külső száztizenharmadik peronját is lépcsővel bekötve – a bevásárlóközpont főbejáratáig ívelne, fontos és hiányzó városszerkezeti kapcsolatot adva.

A kérdés bolygatásáról ezek után mindenki sürgősen letett. Budapest, 2004. – Prága, 2017.

Kortárs, közterület-építészeti, kötelező anyagok és megoldások seregszemléje

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek