Az Uzsgyi utódja Szerbiában

iho/vasút   ·   2011.07.27. 16:00
ZS_DMU_lil

Az első szerelvény már megérkezett déli szomszédunkhoz, hamarosan el is kezdik tesztelni. További tizenegy jármű érkezik 2012 végéig, közel tízmilliárd forintnak megfelelő összegért, amely magában foglalja a mintegy hatszáz millió forint értékű dokumentációt, valamint a tartalék alkatrészeket és a karbantartó eszközöket, szerszámokat is.

A tervek szerint a 120 ülőhelyes, légkondicionált és utastájékoztató berendezéssel felszerelt motorvonatot 35 éven keresztül lehet majd üzemeltetni. A jármű végsebessége 120 kilométer óránként, a szerb vasút közleménye alapján a fő alkatrészeket „ismert nyugat-európai gyártók” készítették: a motort a Mercedes, az erőátvitelt a Voith, a fékrendszert pedig a Knorr-Bremse szállította.

Bár új típusú, a szerbeknek szállított RA-2 sínbusz formaterve visszafogottabb, mint gyártó honlapján közölt változat<br>(fotók: Železnice Srbije)

A Metrovagonmas három kihívóra akadt a tenderen, a szlovák ZOS Vrutky és a horvát Gredelj mellett a spanyol CAF is bejelentkezett a megrendelésért. A mostani fejlesztés nem egyedüli a Železnice Srbije háza táján, rövidesen lezárul a százmillió eurós elektromos motorvonat-beszerzés és a 65 millió eurós, többáramnemű mozdonyok vásárlását célzó pályázat előkészítése.

A ŽS korábban 800 millió dolláros kölcsönt kapott az orosz államtól, melyet a vasúti infrastruktúra fejlesztésére költhet. ebből a legutóbbi megállapodások alapján 100 milliót elkülönítenek helyi és regionális, nem villamosított vonalak járműállományának felújítására, vagyis még várhatóan negyven Metrovagonmas RA-2 típusú sínbusz érkezhet a szerb vasútra.

Kapcsolódó hírek