Rijeka, ahogy kevésbé ismerjük
Az Isztriai félsziget mellett fekvő 145 ezer lakosú horvát kikötővárosba 1873-ban futott be az első vonat, de rögtön két irányból. Északnyugati irányból a mai Szlovénián keresztül, keleti irányból pedig a Déli Vasút vonala érkezett Károlyváros (Karlovac) felől. Ez utóbbi vonal lenyűgöző mérnöki teljesítmény még ma is. Utasként hihetetlen látvány a csaknem ötven kilométernyi folyamatos ereszkedés, miközben egyre közeledik a tenger és a város. Egyenes pályaszakasz szinte alig van. Ugyanez visszafelé viszont igencsak gépet – és a gőzmozdonyos időkben embert próbáló út volt. Mivel Moravice és Rijeka között 3000 voltos egyenfeszültségű vontatás üzemel – bár szemmel láthatóak a 25 kilovoltra átállás jelei – így főleg az olasz, Ansaldo gyártmányú 1061-es sorozatú villanygépek láthatóak a vonatok élén. A 2860 kilowatt teljesítményű mozdonyok már megették kenyerük javát, több mint ötven éve szolgálnak.
A vasútállomás 1891-ben épült jelenlegi épülete a magyar vasútbarát szemének ismerős lehet, ugyanis az a Pfaff Ferenc építette, aki a hazai állomásépületek jelentős részét is. Emlékét tábla őrzi. Szintén ismerős az állomás mellett álló 375-ös gőzmozdony, amely a Jugoszláv Vasutak rendszere szerint az 51-es sorozatszámot viseli. Ma a vasúti személyforgalom meglehetősen gyér, a teherforgalom viszont annál élénkebb. Nem meglepő, hiszen nagy forgalmú kikötő üzemel a városban.
Mivel a kikötő, az ipartelepek és a vasútállomás egymástól külön helyezkedik el, és közéjük a város ékelődött be, így némi szerencsével tehervonatot is láthatunk a város főutcáján, a Riván. A vontatóvágány a vasútállomást köti össze a keleti irányban fekvő Brajdica városrész nem túl nagy kiterjedésű rendezőpályaudvarával. Ez ráadásul Kelet felé is be van kötve a fővonalba, amelyhez Sušak állomáson csatlakozik. A régi idők nagyobb forgalma miatt 1967-ben a fővonal és a város főútjának kereszteződését különszintűre építették át, de megmaradt a szintbeli keresztezés lehetősége is. A városon belül is látványos vonalvezetésű a vasút, hidakon és alagutakon keresztül, néha pedig az emeletes házak szomszédságában mennek a vonatok.
A városi közlekedésben ma a buszoké a főszerep, de 1952-ig villamos is csilingelt az utcákon. A 18 városi és 26 környéki buszvonalat az Autotrolej d.o.o. üzemelteti meglehetősen érdekes és változatos járműállománnyal. A buszok közt megtalálhatóak az új beszerzésű Mercedes Citarók és MAN Lion’s Cityk, de egzotikus csemegéket is látni. A „jugó” időkből származó VÖV I-es típusra hajazó TAM (Tovarna Automobilov Maribor – Maribori Autógyár) és más helyi licencgyártmányok már javarészt kikoptak a forgalomból. Az állomány egy részét viszont a szlovén Avtomontaža által a háború befejezése idején, 1994-95-ben MAN főegységekre épített buszai alkotják. Ezek a járművek mintha városi 200-as Ikarusok és a VÖV II-es generáció keresztezéseként születtek volna. A karosszéria vonalai abszolút német hatásokat mutatnak, a buszon utazva viszont teljesen hasonló hanghatásban van részünk, mint egy Ikarus esetében. Az MAN motor, a Voith váltó itthon is jól ismert, a hajtott híd viszont a jó öreg „Nagyrába” tengelyhez képest ugyan jóval halkabb, de a hazai fül számára ettől még ismerősen szól.
A nagyobb megállókban sematikus hálózattérkép segíti az utasok tájékozódását, de a menetrend itt is kissé tájékoztató jellegű. Viszont legalább az egyes napszakokra külön-külön megadták a követési időt, amely egyes sűrűbb vonalakon 10-15 perc is lehet, de a vonalak többségén 20-30 percenként jönnek a járatok. Jegyet természetesen a járművezetőnél is válthatunk, ára tíz kuna, azaz mintegy 380 forint.