Spanyolországban nincs egységes európai vasút

Joó Ferenc   ·   2018.05.29. 18:45
renfe-400

Az Európai Parlament és a Tanács 2012. novemberében határozott az egységes európai vasúti térség létrehozásáról a 2012/34/EU számú irányelvben. Ez az irányelv szabályozza többek között a vállalkozói vasúttársaságok függetlenségét a pályahálózatot működtető társaságoktól (számvitelileg is), a vasúti infrastruktúrához való hozzáférés feltételeit, a vasúttársaságok engedélyezésének folyamatát, az infrastruktúra használatáért felszámítandó díjakra és a pályakapacitás elosztására vonatkozó feltételeket.

Az Európai Unió tagállamainak saját jogrendszerükbe át kell venniük ezeket a szabályozásokat, ellenkező esetben az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indíthat az adott tagország ellen, amely első lépése egy felszólító levél megküldése, amelyben információkat kér az országtól. Ez történt most Spanyolország esetében, amelyet nemrég értesített az Európai Bizottság arról, hogy véleményük szerint a spanyol jogrendbe nem lett megfelelően átültetve a fenti irányelv.

Az Európai Bizottság szerint a szabályozó testület erőforrásai és jogosultságai nem az irányelv szerint lettek megállapítva. Nem alkalmazták megfelelően az irányelv szabályozásait az infrastruktúrát kezelő társaság (Adif) függetlenségének biztosítása érdekében, különösen a pályahasználati díjak megállapítása terén. Hasonlóképpen, az állami vasúttársaság (Renfe) irányításában is túlzott befolyással rendelkezik az állam. Végül, a pályakapacitások létrehozása terén is kivetnivalókat talált az Európai Bizottság.

A Renfe egyik 112 sorozatú nagysebességű AVE vonata Valencia állomáson<br>(forrás: wikimedia.org, Carlos Teixidor Cadenas)

A spanyol kormánynak most két hónapja van arra, hogy választ adjon a feltett kérdésekre. Amennyiben az Európai Bizottság ezt követően továbbra is hiányolja a spanyol jogrendszerből az egységes európai vasúti térség létrehozásáról szóló 2012/34/EU irányelv szerinti szabályozásokat, indokolással ellátott hivatalos véleményben kérheti fel tagállamát az Európai Unió jogrendjének betartására.

Ilyen esetekben a tagállamok általában beültetik a megfelelő szabályozást saját jogrendszerükbe, mert különben a Bizottság az Európai Bíróság elé viszi az ügyet, amely kötelezi az adott tagországot a megfelelő változtatásokra. Ha még ezt követően sem lenne hajlandó valamely tagállam a szükséges lépéseket megtenni az EU irányelv alkalmazására, egy újabb bírósági körben már pénzbüntetést szabhatnak ki az adott országra.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek