Sürgősen kell hatezer kamionsofőr!

MTI/iho   ·   2015.07.16. 21:02
40--P7160002

A képzések megvalósítására a kormány hazai és uniós források bevonásával 5 milliárd forintot biztosít, amely mintegy 6000 leendő gépjárművezető részére fedezi a C és E kategóriájú jogosítvány megszerzésének költségeit. A képzési program elsőként hazai forrásból a Közép-Magyarországi Régióban indul: a munkaerő-toborzás augusztusban, a képzések szeptemberben kezdődnek meg. A nehézgépjármű vezetők kiválasztását és képzését az MKFE-vel szakmai együttműködésben az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) bonyolítja.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter próbakörön<br>(képek: Vörös Attila)

A hivatásos gépjárművezető képzés költségvetési támogatását Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Wáberer György, a magyar közúti fuvarozás és személyszállítás fejlesztésének miniszterelnöki megbízottja, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) elnöke a VT-Arriva Kft. budapesti telephelyén tartott csütörtöki eseményen ünnepélyesen jelentette be.

Wáberer György kezdeményezésére a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) és a NiT Hungary (Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete) felmérte a fuvarozó vállalkozások munkaerőigényét. A kutatás több mint 6000 nehézgépjármű vezető azonnali foglalkoztatásának igényét mutatta ki.

Wáberer György a munkaerőhiányról

Varga Mihály tájékoztatása szerint a közúti áru- és személyszállítás a bruttó hazai termék (GDP) 6 százalékát állítja elő, erről a területről évi 500 milliárd forint adó érkezik a költségvetésbe. A fejlett országokban a GDP 10–12 százalékát állítja elő ez az ágazat, ami arra utal, hogy a szektor Magyarországon jelentős további fejlődés előtt áll.

A kormány a közelmúltban kiemelt kérdésként foglalkozott a magyar közúti fuvarozás és személyszállítás fejlődését fékező tényezőkkel, amelyek között a kínzó munkaerő-hiány az egyik legnagyobb hangsúlyt kapott téma volt. Tekintettel arra, hogy a fuvarozási ágazat több ezer megfelelő végzettséggel rendelkező álláskeresőnek lenne képes azonnal tisztes megélhetést biztosítani, döntés született arról, hogy költségvetési forrásból is támogatást kell nyújtani a megfelelő képzési rendszer kiépítéséhez és működtetéséhez.

Az elmúlt 10 évben a közúti áru- és személyszállítás teljesítménye két és félszeresére nőtt, 11 ezer 700 áruszállító cég működik, amelyek több mint 62 ezer járművet üzemeltetnek. A buszos cégek száma pedig 1500, ezek 15 ezer autóbusszal dolgoznak. A közúti közlekedési szolgáltatási szektor foglalkoztatja a magyar munkavállalók 3,5 százalékát

Szepesi Péter, a VT-Arriva ügyvezető igazgatója a tájékoztatón elmondta, hogy a cég 900 buszvezetőt alkalmaz a budapesti és a székesfehérvári tömegközlekedésben, de az idén és jövőre 500 új járművezetőre lesz szüksége

Első lépésként hatezer fő képzésére kerülhet sor, az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA NKft.) és a Kormányhivatalok Foglalkoztatási Főosztályainak bevonásával. A sikert garantálhatják a VT-Arriva Kft. 300 fős munkaerőigényére szervezett buszvezetői képzési projekt eredményei. A munkaerőhiányra kidolgozott program főbb elemei: a jelentkezők toborzása, több körös szűrése, ezt követően a munkaerő-piaci képzésbe vonása, majd pedig a képzés során történő folyamatos mentorálása. A toborzás augusztusban több csatornán is megkezdődik, a képzések várhatóan szeptemberben indulnak a Közép-Magyarországi Régióban. Az OFA NKft. által szervezett, C és E kategóriás jogosítvány, valamint GKI megszerzésére irányuló speciális szakirányú képzést sikeresen teljesítők a munkaerő-hiánnyal küzdő vállalkozásoknál helyezkedhetnek el.

A képzésen részt venni szándékozók előzetes részvételi szándékukat a www.ofa.hu honlapon péntektől jelezhetik.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek