Székesfehérvár: leállhat a tömegközlekedés?

iho/közút   ·   2012.02.29. 10:06

Az Alba Volán szerint olyan rossz a helyzet, hogy ha Fehérvár nem fogadja el az általa kért azonnali áremelést és járatmegszüntetéseket, a helyközi közlekedés biztonsága is veszélybe kerülhet – írja a Fejér Megyei Hírlap weboldala. Másfél hete azonnali intézkedések megtételét kérte az Alba Volán Zrt. vezérigazgatója, Tóth István a város polgármesterétől, hogy ezzel sikerüljön elkerülni a cég teljes ellehetetlenülését, csődjét. A vezérigazgató szerint amennyiben azonnali járatritkításokra és a tarifaemelésre nem kerül sor, úgy áprilisra nemcsak a helyi, a helyközi közösségi közlekedés fenntartása is veszélybe kerül, működőképes autóbusz hiányában járatkimaradásokra, akár leállásra is sor kerülhet.

Az Alba Volán vezérigazgatójának levele szerint szerint amennyiben a közgyűlés nem dönt a kért intézkedések bevezetéséről, akkor sem az alkatrészpótlást, sem a gázolaj beszerzését nem tudja finanszírozni tovább a közszolgáltató cég. Javaslatuk szerint meg kellene szüntetni a Palotavárosban közlekedő 29-est, a Szedreskertet a Királysoron át a kórházzal összekötő 16A jelű járatot, valamint a Szedreskertből induló és a Béla úti köztemetőig közlekedő 19-est. Ugyancsak megszűnne a vasútállomás és az egykori Ikarus gyár portája között közlekedő 39-es jelzésű busz. Ezen felül az iskolai napokon is csak az iskolaszüneti napok menetrendje szerint közlekedne a 10-es és a 24-es. Hétvégi buszok leállítását is javasolja a Volán: nem közlekedne az Auchan áruházat kiszolgáló 11A, 12A, sem a 13G, 26G, M26, 27 és a 16-os járat sem.

Mindezen felül a januári 4,5 százalékos áremelést követően újabb, 10,3 százalékos áremelést javasol a cég, ezen belül a nyugdíjas- és tanulóbérletek ára 20,1 százalékkal, 500 forinttal, havi 2400-ról 2900 forintra nőne. Mindezek havi 14,6 milliós spórolást eredményeznének.

Megkerestük Tóth Istvánt, az Alba Volán Zrt. vezérigazgatóját, aki elmondta, hogy ha az előterjesztésben szereplő javaslatot megszavazza a testület, a teljes veszteségnek csak a 40 százaléka tűnik el.

Cser-Palkovics András a napokban levélben kereste meg Völner Pál államtitkárt, akitől egyeztetést kért az állam által meg nem fizetett, kedvezményes és ingyenes utazásokhoz kapcsolódó térítések ügyében. Ebben a levélben azt is jelzi, hogy bár már korábban megkereste az Alba Volán tulajdonosát, a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t is az ügyben, nem sikerült egyeztetni.

Dunaújvárosban sem rózsásabb a helyzet, mint Székesfehérváron – mondta Erdős Sándor, az Alba Volán dunaújvárosi üzemigazgatója. Ugyanakkor nem kívánt nyilatkozni a részletekről, mivel most is zajlanak a tárgyalások a dunaújvárosi önkormányzattal a helyi Volán-üzem tetemes veszteségeinek mérsékléséről.

Erdős megjegyezte: beszállítóik és hitelező bankjaik kezében van a sorsuk, mindennapi küzdelmet folytatnak. Korábbi értesüléseinkből úgy tudjuk, hogy még 2010-es összegekről is vita van a cég és az önkormányzat között. Az Alba Volán csődje az itteni üzem végét is jelentené, tette hozzá az igazgató.

Kapcsolódó hírek