Szentendre–Máriagyűd–Szentendre: a közösségi közlekedés élménye

A civilben turistatérkép-szerkesztő szerző – a Cuha-völgyi vasút megmentésének, műemlékké nyilvánításának kezdeményezője – a minap egy készülő útleírásának dokumentálása érdekében elutazott Szentendréről a Siklóshoz közeli híres zarándokhelyre, Máriagyűdre. Kalandra vágyott. 

Úgy gondoltam, hogy a magyarországi távolsági közösségi közlekedés várható kalandjai, a hangulatos pécsi vasútvonalon való utazás élménye miatt, no meg egy borkóstolás lehetőségéért nem autózok hat–hét órát – pedig az M6-os autópálya híres-hírhedt alagútjainak tragikomikumával, az 1997-ben bezárt Pécsvárad–Bátaszék vasútvonal felett átívelő felüljáró ostobaságával sem utolsó újra és újra szembesülni. Szóval kezdjük a nagy utazást...

Szeptember 2., 04:39, Szentendre, izbégi elágazás buszmegálló. Pontosan érkezik a Volánbusz aznapi első, 889-es járata, Szentendrétől a HÉV is rendben leközlekedik, persze a Batthyány tér felé közeledve emelkedik az adrenalin, hiszen a HÉV a felszín alatti végállomására menetrend szerint 05:32-kor érkezik, a 19-es villamos pedig 05:35-kor indul, és a következővel már nem érném el a pécsi vonatomat. Előrelátó voltam, így a szerelvény első részéből ugorhatok ki 05:33-kor... Utastársaimmal rohanunk felfelé a meredek lépcsőn, éppen elérjük a bent álló villamost, felugrunk, az ajtók záródnak – majd nyitódnak, egy idős úrnak szerencséje volt a visszapillantó tükörrel, meg a villamosvezető jóindulatával… Vajon miért nincs legalább négy perc a HÉV-villamos átszállásra?

Kelenföld vasútállomás, kereken hat óra. Elsétálok a vigasztalan régi állomásépület előtt, a külső utastájékoztató kijelzőn látom, hogy „Mecsek IC, Dombóvár–Pécs 06:12, 15. vágány”, illetve azt, hogy „a hangos utastájékoztatás technikai okok miatt szünetel”. Felmegyek a 14–15. vágány közös peronjára, ott már semmilyen utastájékoztatás nincs (lásd nyitóképünkün), akkor sem, amikor már jön egy vonat, „természetesen” a 14. vágányra. Ráérzésre felszállok, néhányan a 15. vágánynál még vacillálnak…

A Mecsek IC két IC-kocsiból, továbbá hagyományos, lehúzható ablakos személykocsikból áll – egy ilyet választok, hiszen ott biztosan tudok gondoskodni a „légbefúvásról”. Sárbogárdig három perc a késés, a Rétszilastól sorakozó hatvanas, negyvenes lassújelek ellenére – ezért jó a lehúzható ablak, az ember nyugodtan szemlélheti a pálya melletti sárga táblák vígasztalan fekete számait – ezzel a késéssel érkezünk meg Pécsre, a MÁV a lassújelekkel arányosan növelte a menetrendi menettartamot. Négy éve, 2019-ben a Sárbogárd–Pécs IC menettartama még egy óra 33 perc volt, napjainkban már egy óra 44 perc, így nagyjából elveszett az a nyereség, amit a Kelenföld–Pusztaszabolcs szakasz felújításával nyertünk.

Pécsről 10:20-kor tudok átszállás nélkül elutazni Máriagyűdre, visszaútban viszont át kell szállni, Siklóson három perc áll rendelkezésemre – bár a délelőtti buszsofőr aggodalmaskodó érdeklődésemre nem sok jóval kecsegtetett, mondván „nem Svájcban vagyunk” –, de a dolog működik. Máriagyűdre a svájci óra pontosságával érkezik a busz, és indul (16:06) Siklósra, ahol némi szaladgálás után megtalálom a pécsi járatot (i. 16:15). Gondoltam, jó ha megemlítem a pilótának, hogy „ugye 17:05-re valóban megérkezik Pécsre, mert 17:19-kor indul a budapesti IC.” Harkányban elég gyorsan felszállnak az utasok, Szalántán viszont félpályás útlezárás, lámpa… Még jó, hogy megvan a vonatjegyem… Beérünk Pécsre, szerencsém van, egy-két megállót ki tudunk hagyni, meg valahogy zöldben ragadt néhány lámpa, lendületes a sofőr, de betart minden szabályt, csak nem szuggerálja a sárgára váltásokat, mindenki ismeri azt az idegesítő típust… 17:07-kor megérkezünk, Pécsen a buszállomás és a vasútállomás között, ha átszaladunk a piroson, meg keresztben egy főúton, úgy 11 perc a távolság… Ezért néhány izgatott utastárssal egyetemben mintha puskából lőttek volna ki, rohanok a vasútállomás felé. Azért az még eszembe jut, vajon a délelőtti, budapesti IC-khez csatlakozó, a főpályaudvart is felfűző Pécs–Harkány–Siklós járatokhoz hasonlóan, azok párjaként miért nem tesz ez a legfontosabb idősávban közlekedő járat is egy „kanyart” a vasútállomáshoz az átszállás nyugodt, az idősebbek számára is elérhető biztosítása érdekében?

Mire a vonathoz érünk, már ott álldogál a zöld tárcsájával a forgalmi szolgálattevő az 1-es vágánynál, 17:18-at mutat az óra. Újra a lehúzható ablakos „légkondicionálást” választom, nem keresgélem a jegy szerinti helyem. (Később derül ki, hogy jól választottam, mert a kívülről impozáns IC-kocsiban nem működik a légkondicionálás, az ablakot pedig ott nem lehet lehúzni.) Várom a menesztést – helyette semmi. Kiderül, hogy a vezérlőkocsi elromlott, elé kell fogatolni a mozdonyt. Tizenkét perc késéssel indulunk a Pusztaszabolcsig egyvágányos vonalon. Aki kicsit járatos a vasút ügyeiben, az tudja, hogy ez mit jelent – igen, kódolva van a további késés. Rétszilason félre is állítanak, Sárbogárd helyett itt várjuk a szembejövő IC-t, meg az utána jövő, Bajára tartó Gemenc IR vonatot. A Székesfehérvár–Sárbogárd–Rétszilas–Szekszárd–Baja vasútvonal Sárbogárd és Rétszilas között együtt fut a Budapest–Pécs/Kaposvár fővonallal, így nem kell hozzá szakembernek lenni, hogy ez a mindössze kilenc kilométeres szakasz a szűk keresztmetszet, bármelyik erre áthaladó vonat késése négy, egyvágányos vonalrész menetrendjét borítja fel, ellehetetleníti az átszállásokat. Rejtély, hogy a Kelenföld–Pusztaszabolcs csili-vili fejlesztés rovására (például az ercsi ív átvágása helyett) miért nem épült itt ki a második vágány. Csak remélni tudom, hogy a vonatunkon nem volt olyan vakmerő utas, aki mondjuk egy olyan tervet dédelgetett, hogy majd a menetrend alapján Sárbogárdon átszáll Szekszárd felé – arra a vonatra, ami Rétszilason szemből elhúzott mellettünk...

Vonatunk több mint húsz perc késéssel futott be Kelenföldre, rohantam is a villamoshoz, de kiderült, hogy futóverseny miatt az csak a Döbrentei térig jár. Ennyi volt a tájékoztatás, gondolom ez volt az ösztönzés arra, hogy mindenki szálljon be a Várkert Bazártól a Batthyány tér felé tartó futóversenybe. Újabb futólépés, de nem a versenyzés miatt, hanem azért, hogy a Döbrentei térről a Batthyány térig loholva elérjem legalább a következő szentendrei HÉV-et. Egy rendezvényszervező a Lánchíd után rám szól, hogy jönnek a futók, álljak meg. Nem álltam meg, hanem mondtam valami cifrát. Éreztem, hogy kezdek Michael Douglassá változni az Összeomlásból.

Lehet, hogy legközelebb mégis inkább autóval megyek – de mégsem. A változást csak az utasok tudják kikényszeríteni, ha mindannyian autóba szállunk, ártunk a Földünknek, és a közösségi közlekedés még rosszabb lesz, mondván, hogy úgy sincs rá igény. Pedig van, és nincsenek is irreális elvárásaink – hiszen valóban nem Svájcban vagyunk –, csak annyi, hogy működjenek a csatlakozások, és ne nőjön négyévenként 11 perccel a Sárbogárd–Pécs IC menettartama.

Hiszen már csak 15 percre vagyunk az 54 évvel ezelőtti, 1969-es menetrend szerinti két órától.