Szombathelyi Szergej-pompa: egyediségek egy sorozaton belül

Fritz Gergely   ·   2024.02.18. 15:25
DSC_024

A hosszú kapaszkodók és vastagon szedett pályaszám egykor messziről felismerhetővé tette a vasi megyeszékhely M62-eseit.

Vasúttörténeti ínyencségnek is nevezhető, hogy a magyar vasúti járműveket egy-egy sorozaton belül milyen markáns esztétikai jegyek tették egyedivé. Térségenként az adott fűtőházi és mozdonyszemélyzeti gondosság, főként a hőskorban, tehát a ’70-es, ’80-as években nagymértékben alakította az egyes gépek küllemét. Nemcsak a géptérablakon virító fűtőházi címerek hangsúlyozták a járművek hovatartozását, hanem egyéb beszédes jegyek is: a miskolci Csörgők közül többeknek fekete-fehér csíkokkal mázolt pályakotrója volt, a szegedi Szilik közül pedig több gépen a törőlemez sárga vagy piros színben pompázott. A 1229-esen például az ütközők közötti sárga felület a járműjavítói felújítástól függetlenül a mai napig megmaradt.

A répcelaki iparvágányon tolat szén-dioxidos tartályokkal a 213-as gép. A képre kattintva galéria nyílik Fritz Gergely fotóiból!

A szombathelyi Szergejek sajátos esztétikája a másik eklatáns példa arra, hogy a rendhagyó fűtőházi külcsín milyen markánsan ki tudott emelni mozdonyokat egy adott sorozaton belül. Szomorú apropó, hogy a szóban forgó apró eltérések a járműfenntartás, a vontatási igények átalakulása (ma már a gépek nagy része országjáró) és a villamosítások miatt lassú elmúlásnak indult. 2023 második felében az utolsó, sajátos szombathelyi jegyeket viselő M62 223-as is leállt, alkatrészeiből pedig a 145-ös állt csatasorba, így előbbit forgalomban már aligha fogjuk látni. De mit is takar a szóban forgó, sajátos szombathelyi stílus, ami csakis a vasi mozdonyokra volt jellemző és megkülönböztette őket a többi fűtőház M62-eseitől? 

Két szombathelyi Szergejen, a 213-as és a 223-ason a homlokfalon függőlegesen hosszú kapaszkodók helyezkedtek el, amelyek a szélvédő alatti vízszintes kapaszkodóktól lefelé, a mozdony szoknyájáig húzódtak mindkét oldalon. Emellett a szombathelyi gépek pályaszáma egyedi módon vastagon szedett volt, amiből messziről ki lehetett venni, hogy ezek a gépek a vasi megyeszékhely fűtőházához tartoztak.

Vastag pályaszámos 215-ös robog

Mindkét elem, tehát a hosszú kapaszkodók és a vastag pályaszámfelirat csak két gépen, a 213-as és a 223-as esetében érvényesült. A hosszú kapaszkodókra pedig az szolgál magyarázatul, hogy a szombathelyi Szergejek a nyolcvanas évek végétől még a rendszerváltást követő időszakban is kijártak a szentgotthárdi vonalon át Ausztriába, egészen Grazig. A tolatási mozgások miatt az ÖBB kérésére látták el a 213-ast és a 223-ast Szombathelyen kapaszkodókkal, illetve a szoknyán egy további lépcsővel. Ráadásul a határtól osztrák mozdonyvezető dolgozott a Szergejen, az említett két mozdony vezetőállását német nyelvű feliratokkal is ellátták. Jóllehet az osztrák géphiány miatti Szergej-igény később megszűnt, a két mozdonyon a kapaszkodókat mégsem szerelték le. A nagy becsben tartott M62-esek még a kilencvenes években is elitfordás szolgálatot láttak el Szombathelyen: a Budapest–Veszprém–Szombathely vonal villamosítása előtt a fővonali gyorsvonatok élén dolgoztak, de az akkor Csornán, Szombathelyen és Szentgotthárdon át közlekedő Venezia euronight is szergejes forda volt.

A szombathelyi Szergejek hőskora a 2000-es évek legelején indult lassú múlásnak, amikor elkészült a Bakonyt átszelő 20-as vonal villamosítása. Ellenben a fontosabb zalai és vasi vonalak még dízelesek voltak, a főleg Szlovénia felé irányuló fuvarozási igények pedig megkövetelték a nagyteljesítményű gépeket. A megnövekedett munka és a 2000-es évek elején kezdődő remotprogram hatására egyre több remot Szergej került a szombathelyi fűtőházhoz, ami a classic gépek mozgásterének további visszaszorulását hozta magával. Ráadásul a remotprogram további cseréket kényszerített ki, hiszen a programra kijelölt gépek kézenfekvő módon nemcsak szombathelyiek voltak, így a remotokért cserébe a szombathelyi fűtőház egykor meghatározó classic Szergejei elkerültek honjuktól.

A 213-as volt a legkitartóbb példány, a 223-ast viszont már a 2000-es évek elején átállomásították. Miskolcon dolgozott, majd Szegedre került, ahol a jelenlegi ismereteink szerint lezárultak aktív évei.

Egy szem teherkocsijával halad a centeri tolatós Bánréve alatt a 223-assal 2005 telén

A 213-as gép még a 2010-es évek legelejéig Szombathelyen maradt, mígnem a hodosi vonal villamosításának befejeztével helyben már nem volt rá sem szükség. Egy rövidebb debreceni kitérő mellett a mozdony ezután Miskolcra került. Ekkor még az ózdi oldalban bőven szergejes idők voltak, továbbá a sátoraljaújhelyi vonal szintén dízeles volt. A villamosítás azonban innen is kiszorította a classic gépeket, így a 213-ast letétbe helyezték, hogy aztán a 2018-as nagy terelés a Dunántúlra szólítsa. Ezt követően állt le 2019 második felében.

Miután a gépek elkerültek Szombathelyről, még sokáig emlékeztettek anyafűtőházukra. A 2010-es években felpörgött fűtőházi szintű B-vizsgákkal azonban ez is elkezdett megváltozni. A 213-as 2010-ben újult meg Záhonyban, a 223-as egy évvel korábban. A hosszú kapaszkodók mindkét gépen megmaradtak, a pályaszámuk stílusa azonban már megváltozott, így csak részben emlékeztettek egykori szombathelyi honjukra.
A sajátos pályaszám nemcsak e két gépet jellemezte és nemcsak a Szergejek sajátja volt. Számos szombathelyi villany- és dízelgép viselte magán a szóban forgó pályaszámstílust. A Szergejeknél maradva a 145-ös, a 208-as, a 210-es, a 211-es, a 215-ös és a 216-os is.

Szlovákiából belépett tehervonatával robog a 213-as Sátoraljaújhelynél

További érdekesség, hogy a 208-as Záhonyba kerülése, majd széles nyomtávra való átszerelése után csak a 208-as számot módosították 519-re, az M62 szedése megmaradt vastagon szedett szombathelyinek, amiből a szemfüles vasútbarátoknak feltűnhetett, hogy a mozdony eredetileg normál nyomtávú és vasi gép volt.

A flotta megjelenésének egységesülésével azonban ezek az apró jegyek is fokozatosan eltűntek, a régi szombathelyi gárdából már csak a 145-ös, a 210-es üzemképes, valamint talán a 163-asról sem kell lemondanunk. Az ő küllemük azonban már egyáltalán nem árulkodik arról, hogy egykor mely fűtőház kötelékében rótták a kilométereket.

A cikk megírásában nyújtott segítségért köszönet illeti Fábián Lászlót.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek