Tarlós: Ide a kötbért!

MTI/iho   ·   2017.07.27. 13:26
A fakockáról

„A fakocka nem tréfadolog” – jelentette ki a főpolgármester. Hozzátette: „Nem tudom, az én fejem ilyen-e, de ez a fakocka olyan pontosan beleillik a metróajtó sínéhez, mintha beletervezték volna. Pont akkora, mintha oda öntötték volna.”

Tarlós szerint az nem lehet, hogy a kocka valakinek a zsebéből kihullik, és pont oda esik, ahol az ajtó becsukódását akadályozhatja. Valószínűleg a csúcsforgalmat kihasználva, a cipőfűzőt kötögetve valaki elhelyezte oda, szögezte le a főpolgármester. Végül kijelentette: aki közérdekű üzemet megzavar, öt évig tartó büntetést kaphat. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a BKV vezérigazgatója feljelentést tesz a fakocka ügyében.

 

Korábban írtuk:

A csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatón a városvezető közölte, az ügyben jogi egyeztetések zajlanak, de a BKV nem tekint el a kötbérigényétől, és azt a főváros tulajdonosként nem is engedné. Tarlós István azt mondta, a 3-as metró felújítása egyáltalán nem áll rosszul, a szerelvények és az infrastruktúra területén is történtek előrelépések.

– A korábbi visszahívások után ismét hat felújított szerelvény jár a 3-as vonalon, szerdán pedig megérkezett a hetedik jármű, amely napokon belül közlekedhet – tette hozzá. A főpolgármester közölte azt is, hogy augusztus közepén vagy végén írhatják alá a vonal északi szakaszát, valamint az alagutat érintő felújítási szerződéseket.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek