Teljesen kész az új kínai–orosz Amur-híd

Károly Szabolcs   ·   2021.09.06. 18:00
amurhid

Az öt év alatt létrehozott, Kínának a transzszibériai vasúthoz közvetlen kapcsolatot nyitó műtárgy az első olyan vasúti híd, mely a két gazdasági hatalmat összeköti.

A 2215 méter hosszú, új Amur-híd az Oroszország délkeleti részén található, az ország méretéhez képest aprócska (36 ezer négyzetkilométeres) szövetségi körzet, az úgynevezett Zsidó autonóm terület Nyizsnyeleninszkoje városát köti össze a Kína északkeleti csücskében, Hejlungcsiang tartományban fekvő Tongcsiang városával.

Az orosz és a kínai kormány még 2008 októberében állapodott meg az Amur felett átívelő híd létrehozásáról. A megvalósításhoz azonban még éveknek kellett eltelni: az alapkőletételre 2014-ben került sor, a tényleges munkálatok pedig 2016-ban kezdődtek meg. A megállapodás alapján Kína és Oroszország is csak a saját területén dolgozott a hídon, az oroszokra a teljes hossznak csak egy rövidke része, mindössze 309 méter jutott.

Az orosz Gyiprosztrojmoszt intézet által tervezett híd létrehozása közel sem volt problémamentes: több év késést szenvedett. Habár 2014 végére a kínaiak már nagyrészt elkészültek a saját, 1886 méteres szakaszukkal, az orosz térfélen gyakorlatilag még egy kapavágás sem történt. 2016 nyarára Kína el is készült rá bízott feladattal, az orosz kormány viszont még csak akkor jelölte ki a jó kapcsolatokkal rendelkező orosz magánvállalatot, az SK Most csoportot a munkálatok elvégzésére, melyek végül az év végén kezdődhettek meg. A híd két oldalának fizikai összekapcsolására 2019 márciusában került sor, a sínek pedig idén augusztus közepén értek össze. A forgalom felvételét először 2019 végére tervezték, majd többszöri halasztást követően úgy néz ki, hogy idén év végén részlegesen megindulhat a vasúti közlekedés, a teljes kapacitás pedig csak jövőre aknázható ki. Jelenleg különböző tesztek zajlanak a hídon – számol be az International Railway Journal.

Az orosz és a kínai szabványoknak is megfelelő hídon egyetlen fonódott, két nyomtávú (1520 milliméteres széles és normál nyomtávú) vágány vezet át, így a normál nyomtávú kínai tehervonatok is el tudnak jutni Oroszországba, valamint az orosz széles vonatok is Kínába. A műtárgy jelentősen meg fogja könnyíteni a két térség közötti közlekedést, jelentősen csökkentve a vasúti fuvarozáshoz szükséges távot. A létesítménynek köszönhetően a Tongcsiang–Moszkva út vasúton 809 kilométerrel rövidül, tíz órával csökkentve a tranzitidőt. A szállítási kapacitás is jócskán nőhet az eddigi vízi és időszakos pontonhidas közúti fuvarozási lehetőségekhez képest: a hídon akár 21 millió tonna áru kelhet át évente – jelenti a Railway Gazette.

Az új Amur-hídon elsősorban vasércet terveznek szállítani a zsidó területen található Kimkan bányából, melyet a hongkongi központú IRC Limited üzemeltet – a cég részben a londoni központú orosz Petropavlovk plc tulajdonában áll.

(Nyitókép forrása: Railway Gazette)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek