Tendert írt ki a BKV egy veterán jármű felújítására

iho   ·   2014.10.03. 17:05
00kicsi

A bekövetkező légicsapásokra, és az ezek következtében akadozó áramszolgáltatásra számítva vásárolt a BSZKRT 1943-ban két áramfejlezstő dízel-elektromos mozdonyt a Ganztól. A mozdonyokat 600 lóerős JV 170/240 dízelmotorral, négy 500 voltos vontatómotorral szerelték. Érdekesség, hogy az ezen mozdonyokkal szerzett tapasztalatokat a gyár később az M44-es sorozatú Bobók gyártásánál használta fel.

Az egyik dízelmozdony szerelése a Ganz gyárban<br>(forrás: Szécsey István: Ganz vasúti járművek 1920-tól 1959-ig, Indóház kiadó 2013; Villányi György gyűjteménye)

A két mozdony kapott ugyan négyjegyű pályaszámot (7400, 7401), de szinte azonnal a HÉV ráckevei vonalára adták kölcsön őket. 1949-ben aztán végleg a HÉV-hez kerültek DL VII típusjellel, de csak 1952-ben kapták előbb a MÁV-BEV rendszer szerinti M475 5001-5002, majd 1958-ban a 43-as, illetve 44-es pályaszámot. 1960-1976 között a két mozdonyt áramszedővel is felszerelték a vonatfűtés miatt. 1976, a ráckevei vonal teljes villamosítása után a teherforgalomban közlekedtek.

A 43-as és a 44-es az Erzsébet híd átadásakor, 1964-ben<br>(forrás: fortepan.hu)

A most felújításra váró 43-as, azaz a BSZKRT 7400-as pályaszámú mozdony a kilencvenes években még üzemelt Cinkota kocsiszín állományában, a felsővezeték nélküli szakaszokon segített be a munkába.

A 43-as mozdony Szentendrén, a Városi Tömegközlekedési Múzeum udvarán<br>(Kemsei Zoltán felvételei)

A BKV ezt, a 43-as számú gépet kívánja korhű, nem üzemképes állapotában felújítani, a tender ajánlattételi határideje 2014. október 6., a munka elvégzésének határideje 2014. december 31.

Adatok forrása: villamosok.hu

A 44-es Cinkota kocsiszín hátsó traktusában. sorsa egyelőre bizonytalan<br>(fotó: Kemsei Zoltán)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek