Tisztavatás a Parkban: a vármegye- és az országbérlet dicsérete

MTI/iho   ·   2023.07.07. 18:10
00_tisztavatas2023

Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára a MÁV–Volán csoport 73. vasutasnapi központi ünnepségén, a Magyar Vasúttörténeti Parkban a kormány új termékéről beszélt az új tiszteknek.

Az államtitkára kiemelte, a vármegye- és országbérletekkel olcsóbbá, egyszerűbbé, igazságosabbá és szinte korlátlanná tették a közösségi közlekedést Magyarországon. Hangsúlyozta, az emberek egyértelmű ítéletet mondtak az új bérletrendszerről azzal, hogy már eladták az egymilliomodik vármegye- és országbérletet Magyarországon két hónap alatt. Nagy Bálint elmondta, a minisztérium hitvallása, hogy az utasok számára nyújtott szolgáltatásban egyszerre kell két dologra törekedni: a korábbinál egyrészt többet és jobbat, másrészt mindezt olcsóbban és egyszerűbben kell adni.

Az államtitkár ünnepi beszédében utalt a 175 éve született Baross Gábor miniszter nézetére, amely szerint a közlekedéspolitikai szempontokból jó az, amely egyszerre van hasznára a nemzetgazdaságnak, a közösségnek, a hazának, a haladásnak. Most is ennek kell alávetni az intézkedéseket, a stratégiai terveket – mondta.

Nagy Bálint szólt arról is, hogy Európában a forrásbőség éveit felváltotta a forrásszűke időszaka. A közlekedésért felelős államtitkár közölte: az ország igyekszik erkölcsileg és anyagilag egyaránt megbecsülni a vasutasokat, volánbuszosokat, héveseket. Példaként említette, hogy a közlekedésügynek a magyar kormányzati struktúrában mintegy másfél évtizede nem volt önálló minisztériuma, most miniszteri szintű képviselete van a kormányban. Az új tárca támogatta a munkavállalók követelését a hároméves bérmegállapodás újratárgyalására, ezért vállalt a minisztérium aktív szerepet egy olyan bérmegállapodás tető alá hozásában, amelynek értelmében legalább 53 ezer forinttal kell emelkednie minden vasutas bérének januárig visszamenőleg – sorolta.

Lepsényi István, a MÁV Zrt. elnöke ünnepi beszédében kiemelte, a társaság nemrég alakult új igazgatósága piaci és versenyszemléletet igyekszik hozni a közszolgáltatásba. Pafféri Zoltán, a MÁV vezérigazgatója, a MÁV–Volán csoport operatív vezetője a vasutasnapon hangsúlyozta, hogy a MÁV és a Volánbusz egy csapat, az integráció előnyeit pedig az utasok is érzik. A MÁV-Volán csoport központi vasutasnapi ünnepségén 171 vállalati kitüntetést, köztük a tavaly alapított MÁV–Volán elismerést, a Közösségi Közlekedésért Díjat adták át.

Délelőtt a vasutasnapon a Baross Gábor Oktatási Központban végzett 127 vasutas, illetve 62 autóbuszos forgalmi tiszt tett esküt. A tisztavatón Pafféri Zoltán az új tiszteket köszöntve elmondta, az idén először avattak autóbuszos forgalmi tiszteket is a vállalatcsoport legnagyobb közös ünnepén, a vasutasnapon. A MÁV–Volán csoportnál azt szeretnék elérni, hogy a nemzet első számú közlekedési vállalatánál rang és presztízs legyen dolgozni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Nagyvasút Vasút

Isten éltesse, elnök úr!

iho.hu   ·   2024.10.11. 18:30

Nyolcvan éve épült a pennsylvaniai Eddystone-ban a hazai gőzmozdony-kultúra szemefénye, a 411.118 pályaszámú gőzmozdony. Az évforduló alkalmából ünnepi megemlékezést tartott a Magyar Vasúttörténeti Parkban az amerikai hadigőzöst számos támogatójával karöltve életben tartó Truman Gőzmozdony Alapítvány.