Új buszokkal az agglomerációban

Istvánfi Péter   ·   2014.04.04. 15:10
00400IMG_2480

Az új járműveket a Mercedes Citarók átadásához hasonló ünnepi körülmények között, a Hősök terén adta át Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára, Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára és György István főpolgármester-helyettes.

Az új generáció<br>A képre kattintva galéria nyílik!<br>(fotók: Vörös Attila)

Mint ismeretes, hosszú huzavona után sikerült megállapodnia a BKK-nak és a Volánbusznak az agglomerációs járatok átvételéről. Hasonlóan problémás volt a vonalak ellátásához szükséges buszokra kiírt tender is. Az először kiírt tendert visszavonták, majd a 2013 nyarán újra kiírt tendert végül szóló kategóriában az MAN, csuklós kategóriában pedig a Rába-Volvo nyerte. A 106 MAN Lion's City első példányai nemrég érkeztek hazánkba, a 61 Volvo 7900A nagy része eközben már a Volvo Hungária telephelyén várja az indulást.

Még épp befért a választások előtt (balról: Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára; Dr. Dévényi Gergely, Volánbusz Zrt. vezérigazgató; Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára; György István, főpolgármester-helyettes; Vitéz Dávid, BKK vezérigazgató)

A 106 MAN A21 Lion’s City és a 61 Rába-Volvo 7900 típusú autóbusz minden korszerű igénynek megfelel: a járművek teljes hosszukban alacsony padlósak, kamerarendszer működik bennük, a komfortos utazást légkondicionáló szolgálja. Az akadálymentes közlekedést kihajtható rámpa is segíti. A Rába-Volvo autóbuszokat a továbbfejlesztett, csökkentett kibocsátású Euro V EEV motorral szerelték fel. Az MAN járműveket a közösségi közlekedésben Magyarországon először megjelenő, Euro VI normának megfelelő motorral és a környezetterhelés csökkentéséhez is hozzájáruló, legkorszerűbb automata sebességváltóval gyártották le. Minden ötödik új járműbe automata utasszámláló rendszert építenek be a forgalomszervezési feladatok támogatására. A buszokat bevonják a Futár-rendszerbe, így az utastérben és a jármű minden oldalán elhelyezett belső és külső kijelzők folyamatosan aktuális tájékoztatást adnak majd a járat útirányáról és a következő megállókról.

Budapest új buszai

A 150 (+17 tartalék) buszból az első körben a BKK mind a 150 busz lehívását tervezi. A kocsikat a Népligetből, az Etele térről és a BKV kelenföldi garázsából adja majd ki a Volánbusz, elsőként a 169E járaton találkozhatunk az új kocsikkal. A további tíz agglomerációs vonalat (Budakeszi, Budaörs, Diósd, Gyál, Halásztelek, Nagykovácsi, Remeteszőlős, Solymár, Szigetszentmiklós és Törökbálint) ütemezett időpontokban, június végéig veszi át a Volánbusz.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek