Új intermodális fuvar Bologna és Köln között

iho/vasút   ·   2021.01.27. 12:00
arcese_txlogistik

Az Arcese és a TX Logistik közös szolgáltatását P400-as félpótkocsikkal is igénybe lehet venni.

A bolognai Interporto kikötőt a kölni TKN északi terminállal összekötő szállítási útvonal keresztülhalad Svájcon, továbbá érinti a tavaly szeptember elején átadott Ceneri bázisalagutat is. A 15,4 kilométer hosszú műtárgy lehetővé teszi, hogy az új intermodális szolgáltatást P400 típusú, négy méter magas félpótkocsik is használhassák.

A tehervonatok január 11-étől hetente ötször közlekednek az olasz és a német célpontok között, közvetlenül összekötve az itáliai Emilia-Romagna, Toszkána és Marche régiókat az Európa egyik legfontosabb ipari régiójának számító Ruhr-vidékkel. Az új szolgáltatás évente akár 15 ezer nagy félpótkocsi szállítását teszi lehetővé.

A Ceneri bázisalagútnak köszönhetően még hatékonyabban működhet a Rotterdam és Genova közötti vasúti folyosó, ez fontos tényező volt a Mercitalia-leány TX Logistik számára az új fuvar létrehozása során. A tavaly decemberi menetrendváltás óta Svájcban is engedélyezett a négy méteres magas P400-as félpótkocsik intermodális szállítása, mely Európa-szerte már általánosnak számít. A lehetőség jelentősen növelte a fuvarozók érdeklődését a vasút iránt.

Az Európában már sok éve intermodális szállítmányozással foglalkozó Arcese szerint az új fuvar kielégíti a közúti-vasúti kombinált fuvarozás iránti növekvő igényeket, miközben környezetvédelmi szempontból fenntartható megoldást kínál az ügyfeleknek. A vállalat zöld és fenntartható módon szeretné támogatni az Olaszország és Németország közötti áruk cseréjét. A vasúti szállítás előnyben részesítésével ráadásul a közutakat részben felszabadítják a kamionoktól: az új útvonallal körülbelül 28 ezer tonna szén-dioxid kibocsátását lehet megelőzni – adja hírül a Rail Freight.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek