Újjáéledő hajómodellezés

Gere József   ·   2016.07.30. 08:45
00kicsi

Némi magyarázattal szolgálok modellezés ügyben. 1971-ben kezdtem. A klubunk úgynevezett önjáró vitorlásokkal és önjáró élethű hajókkal foglalkozott. Mire az 1980-as évek elejére belejöttünk a kategóriákba, a Nemzetközi Hajómodellező Szövetség a NAVIGA – nyilván gyártóművi háttérnyomásra – megszüntette a kategóriákat, és csak a rádiótávirányításúakat ismerte el, és fejlesztette. Ekkor egy távirányító idehaza az egyszerű polgárnak csak álom volt. Az MHSZ megszűnése is törést okozott.

Az arlói verseny, az Ózdi Távhő Kupa. A képre kattintva galéria nyílik (a szerző felvételei)

A kényszepihenő urtán a kétezres évek elején – amikor a gyerekeink abba a korba értek mint mi a kezdetekkor – bevontuk őket is és újrakezdtük. A szabadonrepülős társadalom fogadott be – no és ide lehetett a legegyszerűbben a semmiről belépni, bár anno űztük ezt a műfajt is – így nem volt ismeretlen. Sok jó eredményt elértünk eddig, én és a gyerekeim, klubtársaim más-más kategóriákban voltak országos bajnokok is. Itt ma is érintettek vagyunk, de a sors fintora, hogy idén időjárási okok miatt még az összes meghirdetett verseny elmaradt. A 2012-es bánki világbajnokság óta figyelgetjük az élethű hajósokat, és tavaly már versenyen is indultunk. Idén Balassagyarmaton már versenyt rendeztünk, és ahová tudunk, elmegyünk. Az élethű hajóknál jelenleg hat kategória van, és ide fogadták be a gőzüzemű hajósokat is hetediknek, valamint nyolcadikként a 18 év alattiak ifjúsági kategóriáját is elindították.

Készülnek a hajók a megmérettetésre

Egy versenyen így nyolc kategóriában mérik össze a tudásukat a modellezők. A hajókra különféle építési előírások vonatkoznak, van öt olyan kategória ahol műszaki vizsga, két futáspróba is van, ez része a végeredménynek. Ez azt jelenti, hogy a NAVIGA által elfogadott 30 méteres egyenlő oldalú háromszög alakú pályán, amelyen hat, bójákkal kijelölt 1 méter széles kapu van, egy előre meghatározott útvonalon kell végigmenni, a végén a pályát tolatva elhagyni, majd egy kikötési manővert végrehajtani. Itt a légyeg, hogy a kikötő szélessége 200 milliméterrel nagyobb a hajóénál, nem szabad az oldalhoz érni, és egy adott ponton meg kell állni. A pályát hét perc alatt kell teljesteni. Gyakorlás és szerencse is kell a jó eredményhez, és mivel technikai sport, az ebből jelentkező poroblémákkal is meg kell küzdeni, no és az időjárást – szél, hullámzás – is figyelembe kell venni.

Anna szárazon

A magyar bajnokság több versenyből áll. A szerző családja az F4-A, F4-B és az ifjúsági kategóriákban érintett. A csapatban Anna lányom, Péter fiam, és Szakács László klubtárs szerepel. A nemrég az Arlói-tavon megrendezett V. Ózdi Távhő Kupa a vártnál jobban sikerült. Az F4-A kategóriában Gere Péter lett a második, az F4-B kategóriában Péter szintén második, Anna a harmadik. Csak érdekességként: az első a kategória múlt évi világbajnoka Hüvös Ferenc lett. Anna ezen felül még az ifjúsági kategóriában is első lett. Szakács László és jómagam a középmezőnyben végeztünk (F4-A-ban 9, és 10. hely, F4-B-ben csak én voltam érintett, a 6. helyen végezve).

Klubunk 2003 óta Balassagyarmati Modellző Egyesületként működik, amelynek titkára is vagyok. Ezt a tevékenységemet kevesen ismerik, leginkább mint helytörténészt jegyeznek a városban.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek