Újjászületett két Szili

Károly Szabolcs   ·   2023.04.01. 12:00
431010_ic700_kecskemet_2023_molnarpeter

A szegedi 010-es és a csabai 118-as gép többévnyi állást követően tért vissza a vaspályákra.

Két vén csataló áll, állt vissza a napokban a menetrend szerinti forgalomba.

A 431 010-es még 2017. október 16-án este az IC181-es vonat élén gyulladt ki Gödöllőnél. A mozdony egy ideig szegedi telephelyén várta sorsát, hogy selejtezik-e vagy megjavítják. Végül azonban az akut mozdonyhiány okán nekiálltak, és 2023 márciusára el is készült, így öt és fél év után ismét üzemel az 1964-ben épített, az év szeptember 19-én állományba vett Szili. A helyreállítás során a vezetőfülkébe klímát is beszereltek, az ollós (AOp) áramszedők helyett pedig félpantográf (AFp) típusú „csápokkal” látták el.

A közel hatvanéves villanygép jellegzetességének számított hosszú időn át a sárga mellgerendafestése, mely a Szeged honos Szilikre volt jellemző az utóbbi évekig. A javítás során sajnos elveszítette ezt az ékét – a mozdonyszekrény újrafestése már jóval a gép visszatérése előtt megtörtént.

A helyrepofozott 431 118-as napozik Szolnokon (kép forrása: Facebook)
Képfelirat

A 118-as Szili is évek után támad fel hamvaiból. A mozdony legalább 2018 óta sínylődött a békéscsabai dögsorban, jó ideje „fenntartásból kivonva” (FKI) státuszban, a selejtezésre várva, végül mégis megkegyelmeztek neki. Az 1970. február 27-én állományba vett gép az elmúlt hetek, hónapok során megkapta a 431-esekre jellemző új egyenfestést és a légkondicionáló rendszer is, visszatérése a napokban esedékes.

(Nyitóképünkön a megújult 010-es Szili halad az IC700 számú Napfény IC élén Kecskemétnél, 2023. március 18-án. Fotó: Molnár Péter)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek