Újra vezetőálláson! - második rész

Utazásaim jelentős része Sándor barátomhoz és a Green Cargóhoz köthető, ám részt vettem egy alkalommal egy nosztalgiautazáson is egy rövid szakaszon.

Az általános alaphelyzet a Sándor társaságában elkövetett utazásokkal kapcsolatban az – ami egyébként információim szerint jellemző az egész Green Cargo cégre –, hogy sok olyan szolgálat is van, amikor a versenyző önköltségben utazik. Mivel itt már rég nincs arcképes igazolvány, így az általános eljárás az, hogy a mozdonyvezetőnek az önköltség részéhez a cég előre megvásárolja a menetjegyet távolabbi célállomásokhoz vagy regionális közlekedés esetén elektronikus utazási bérletet ad át a dolgozók részére.  A dolgok eddig simán mentek, de az már érdekesebb, hogy én hogyan úsztam meg az utazások díjmentességét. Sándortól kaptam egy céges pólót és sapkát, valamint az egyik céges hátitáskáját, rajta a cég hatalmas emblémájával. Ehhez párosult nem utolsósorban a szintén céges láthatósági mellény. Ezek birtokában mindig minden jegyvizsgáló szó nélkül elhitte, hogy én is Green Cargó-s mozdonyvezető vagyok, és még csak meg sem fordult a fejükben, hogy tőlem bármiféle jegyet kérjenek, hiszen természetes, hogy én is szolgálatvégzés miatt vagyok úton.

A második alkalom egy Kristianstadból (ejtsd: krisánsztad) induló tehervonat továbbítása Helsingborgig (ejtsd: helszinborj). Ehhez előbb el kellett jutnunk Kristianstadba, tehát szolgálatunkat önköltséggel kezdtük. Ha jól emlékszem, akkor ez volt az első alkalom, hogy jegy nélkül utaztam egy vonaton Skandináviában, és be kell vallanom, hogy igen jól esett, hogy ismét potyázhattam. Tehervonatunk összeállítva a teherpályaudvaron várt ránk. Mivel volt kis időnk indulásig, így végig fényképeztem a gépteret és a szomszédos vágányon álló 4 tengelyes dízel-villamos mozdonyt is, amit Sándor kérésemre megmutatott. Rövid vizsgálódás után kiderült, hogy bizony ez a dízelmozdony is a Nohab gyár terméke.

A Kristianstad–Helsingborg közötti vasútvonal kelet–nyugati irányban fekszik, és gyakorlatilag a Balti-tenger partján fekvő várost köti össze az Öresund-szoros partján fekvő várossal. Helsingborggal kapcsolatban még egy érdekes dolgot szeretnék megemlíteni: a turisták úgy emlegetik ezt a részt, hogy két ország, egy város. Magam is sokszor erősen megtapasztaltam, hogy ez az a pont, ahol leginkább érzékelhető az európai kontinens és Skandinávia találkozása. Átlépve a város Dániában fekvő részébe, szinte mindenen érezni lehet, hogy Európában vagyunk, míg Helsingborgban mindig az az érzésem támad, hogy Skandinávia egy teljesen különálló kontinens, egy másik világ, amiben semmit sem lehet Európához hasonlítani. Más még a távolság mértéke is. Itt szinte mindenki szóban a mérföldet használja a távolság mértékeként. Egy svéd mérföld tíz kilométernek felel meg.

A város svéd részét Helsingborgnak, a dán részét Helsingörnek nevezik. A ma Skåne-nak (szkóné-nak) nevezett Svédország déli részéért sokkal hosszabb és hevesebb harcok folytak, mint Erdélyért anno. Nagyon sokszor tapasztalom és érzékelem, hogy bár nem beszélnek róla, és a felek ezt nagyon diplomatikusan kezelik, de annál mélyebb a svéd és dán nemzetek között az ellentét. Ezt a tényt olykor vasúton is lehet érzékelni, amikor különböző tendereket írnak ki és arról kell dönteni, hogy ki a győztes, vagy épp ki a vesztes. Ám mindezen dolgok ellenére a vonatok mind a mai napig akadálytalanul járnak oda-vissza a két nagyváros között a Malmőt Koppenhágával összekötő tengeri hídon-alagúton. A vonatok ütemes menetrend alapján közlekednek szinte 10 percenként akár 180 kilométeres sebességgel is. Sokszor utaztam ezen a részen is, mivel szinte minden Magyarországról érkezett látogatót átvittem Dániába is, ahol egy kisebb körutazást tettünk.

Ezek után több olyan utazásom is volt Sándorral, ahol a kiinduló vagy éppen célállomás Göteborg volt. Ezen utazások alkalmával is vagy épp felutaztunk Göteborgba, vagy épp onnan haza utaztunk önköltségen. Ezen utazások alatt alkalmam volt górcső alá venni mind a malmői, mind a göteborgi fűtőházakat, ahol szintén sok érdekes dolgot láttam, és ezekről is készítettem egy fényképsorozatot.

Történetemnek egy igen érdekes része a nosztalgiautazás. Erre egészen véletlenül úgy került sor, hogy én történetesen abban a szállodában dolgozok jelenleg is házmesterként, ahol a nosztalgiajárattal utazó turistacsapat épp meg szokott szállni. Épp valami kis karbantartási dolgom volt történetesen a járat mozdonyvezetőjének a szobájában, amikor megpillantottam az összetéveszthetetlen sárga GSM-R rendszerű mobiltelefont, amiről már akkor tudtam, hogy az SJ (svéd államvasutak) hálózatán használják a menetirányítóval való kommunikációra. Rövid idő alatt megtaláltam a mozdonyvezetőt a turisták között, és pár perces beszélgetés után eldöntöttem, hogy ki kell mennem az állomásra fényképezni őket. Az állomáson folytattuk a beszélgetést, és gyorsan megkérdeztem a mozdonyvezetőt, hogy megállás nélkül mennek-e Stockholmig, vagy esetleg lesz-e megállásuk. Ezek után már gyorsan kifejtettem neki, hogy ha esetleg megállnának, akkor én is elmennék velük egy darabon, mert kíváncsi vagyok. Rövid telefonálás után beiktattak egy megállást Hässleholm állomásán, ahonnan tudtam, hogy könnyen vissza tudok utazni Helsingborgba. Az utazásra természetesen a feleségem is elkísért, és azzal sem volt különösebb gond, hogy épp a vezetőálláson utazzunk mind a ketten.

Hamarosan további részleteket tudtam meg a társaság nevéről is. Itt is léteznek vasúti klubok és társaságok, akik évente több alkalommal szerveznek utazásokat különböző úti célokkal, és szinte minden utazáshoz más és más mozdonyt használnak. A társaság tulajdonába tartozik számos régi kocsi mellett több régi villany- és gőzmozdony mellett pár dízelmozdony is.

Hamarosan folytatom...