Ütemterv szerint halad a tramtrain építése

iho/vasút   ·   2020.03.11. 15:00
400px_tramtrain

A Hódmezővásárhely és Szeged közötti tramtrain (vasútvillamos) vonal a szegedi 1-es villamosvonalból ágazik ki a MÁV 135-ös számú vasútvonalán található Szeged-Rókus állomás felé, ahonnan a nagyvasúti pályán fut tovább Hódmezővásárhelyig. Ez a 22 kilométernyi szakasz teljesen átépül, bizonyos szakaszokon második vágányt is létrehoznak. Hódmezővásárhelyen új, egyvágányú villamosvonal épül ki hat megállóval, melyek közül kettőnél, valamint a végállomáson kétvágányos forgalmi kitérő lesz. A fejlesztéssel a két város központja között közvetlen, átszállásmentes utazás valósulhat meg, rövidebb menetidővel. A szolgáltatás akadálymentes, környezetbarát, biztonságos lesz, így a közúti közlekedéssel szemben versenyképes megoldást fog nyújtani.

A téli leállást követően folytatódik az első magyarországi tramtrain-vonal építése (fotók: NIF Zrt.)

A beruházás a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, hazai forrás felhasználásával valósul meg. A Szeged és Hódmezővásárhely között létesülő tramtrain 3,6 kilométeres városi vasúti tervezési- és kivitelezési munkáit a Strabag Vasútépítő Kft. és a Belfry Kft. konzorciuma végzi, 8,9 milliárd forint értékben. A nagyvasúti munkák a Swietelsky Vasúttechnika Kft. feladata, amivel 25,1 milliárd forintot keresnek.

Hódmezővásárhelyen már több helyen kiépült a vágányzat, 2020-ban többek között az ehhez kapcsolódó útépítéseket kell majd befejezni. A Szőnyi utcában elkészült a műemlék védettségű árvízvédelmi fal, melyhez az Örökségvédelmi Hivatal jóváhagyott. Az utcában a Bethlen Gimnázium előtt is megépült már a vágány. Az út és a járda építése márciusban kezdődik.

A nagyvasúti pálya szinte teljesen elkészült, z újonnan létesített második vágányok kivitelezése az utolsó fázisánál jár

A vágányépítés a városi vonalon teljes hosszban elkészült. Az Alföldi Galéria és az OTP közötti szakaszon jelenleg még folyik a vágányépítési munka, a Hódmezővásárhelyi Népkert vasútállomás környezetében márciustól májusig a peron két oldalán épülnek meg a vágányok, Hódmezővásárhely állomáson pedig áprilisban kezdődnek meg a munkák.

A hódmezővásárhelyi állomás közelében kiépülő villamosvégállomás kapcsán a Kakasszéki csatorna védelméről is gondoskodnia kell a kivitelezőnek. A tervezési feladatok 2019 őszén elkészültek. A kivitelező feladata a falazott csatorna statikai megerősítése, a téglák közötti fugát 170 méter hosszon kell pótolni. A jó időjárási körülmények miatt a búvárok már februárban elkezdték a munkát. Emellett a vasúti pálya terhelési zónájába eső hat akna védelme és megerősítése is szükséges, valamint a vágányzat alatt rezgéselnyelő gumipaplan terítése is szükséges különböző helyeken. A villamosvégállomás ezután épülhet meg.

A Hódmezővásárhely és Szeged közötti nagyvasúti pálya átépült, az újonnan létesített második vágányok kivitelezése az utolsó fázisánál jár. Jelenleg a tolatási padkák járófelületének rendezése, a padka- és rézsűfelületek kialakítása és a rézsűfüvesítés zajlik. Megerősítették az alépítményt is, melynek következtében a vasúti pálya száz kilométer per órás sebességgel lesz használható. Algyő vasútállomásnál a P+R parkolóhoz és a B+R kerékpártárolókhoz kapcsolódó burkolatépítési munkák zajlanak.

Az év folyamán megtörténnek a biztosítóberendezés szerelési, valamint a vasúti jelzőberendezés kihelyezési munkái – tengelyszámláló berendezések felszerelése, külső- és belsőtéri jelzők elhelyezése –, valamint az útátjárók végleges biztosítási módjának kialakítása. A nagyvasút és a városi vasút közötti átmeneti szakaszon a biztosítóberendezés telepítése, üzembehelyezése és integrációja a szegedi központi forgalomirányítási (köfi) központban valósul meg idén.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek