Úttalan utakon

Az elveszett sínek vonzerejét minden közlekedésrajongó érezheti, a téma végtelenül bővíthető a hozzájuk tartozó elveszett állomásokkal és egyéb attribútumokkal, vannak városok, régiók, amelyek turisztikai arculatukban tudatosan ápolják ezt a szálat. A berlini földalatti szellemállomásainak irodalma alatt már leszakad a polc, a Lötschberg-alagút régi, félbemaradt nyomvonala felett vasúttörténet-rajongók szerveznek túrákat.

Más a helyzet, ha olyan nyomvonalas létesítmény felderítéséről van szó, amelyek nem rendelkeznek olyan határozott arcéllel, mint egy vasúti pálya. Az utak a történelem folyamán többször változtatták irányukat, különösen igaz ez olyan korokban, amikor ezeket a nyomvonalakt még nem erősítették meg drága, helyhezkötött műtárgyak. Egy-egy változó természeti akadályt el kellett kerülni, hol erről, hol arról az oldalról, a mocsár kiszáradása után át lehetett vágni rajta, a folyók rombolják és építik partjaikat, a partmenti utak és az átkelési pontok változnak, ezek a jelenségek a világ útjait viszonylag „szoft” tényezőkké teszik. Mindazonáltal műtárgyakkal „megerősített” utak is elveszhetnek, ahogy azt például az egykori Reichsautobahn Oroszország és Lengyelország határvidékén teszi, igen romantikus körülmények között.

Magyarország a mérsékelt szépségek és mérsékelt élmények országa, a mi elveszett útjainkat nem lengi be ennyi romantika, itt inkább a befejezetlenség, a mindig, mindent újból, előről kitalálni kívánó esetlegesség az uralkodó, de ha ezt a kellemetlen réteget lehántjuk a történelemről, érdekes örökséget találhatunk e témában.

Közismert, hogy az ország közlekedési hálózata sugaras, Budapest-központú. A peremvidékeket megcélzó országutak látszólag szépem, logikusan elosztott szögtartományokban hagyják el a fővárost. Az Alföld felé különösen erős kapcsolatokat mutat a város, érthetően, hiszen egyrészt rá volt utalva az itteni mezőgazdasági terményekre, másrészt a dunai átkelési lehetőség is itt adódott a délről, délkeletről nyugat felé irányuló kereskedelem és utazás számára.

Tudjuk és jól ismerjük, hogy a mai 4-es út az úgynevezett Kecskeméti-kapuba torkollott a Kálvin téren, nevesítve a kapcsolat irányát, az 5-ös út pedig a dél-Alföldet és a Duna-mentét tárta fel. Hogy a két irány között létezett egy harmadik is, ma már nehezebben feltárható, a kiépült infrastruktúra teljesen marginálissá tette a köztes irányt, még akkor is, ha az utak névadása jól mutatja, merre kellett annak idején Nagykőrösre menni.

A Nagykőrösi út egy igen erős cezúra Budapest térképén, nem csak most, amikor az M5-ös autópálya erősíti ezt a vonalat, korábban is az volt, villamos is járt erre és részben a lajosmizsei vasútvonal is ebben a csatornában halad. Ez az út képezi Gyál főutcáját is.

Röviddel Gyál után, az Üllőt és Ócsát összekötő útnál végeszakad törpe-sugárutunknak, a nyomvonal rövid aszfaltos szakasz után belevész a pusztába.

Vélhetően a homokos puszta gyakori felületváltozásai, az erdősítés előtti dűnevándorlások okán folytonos nyomvonalat ma már nem lehet felismerni, de az első katonai felmérés térképei (1763–87) még adnak információt arról, merre is haladhatott tovább a nagykőrösi út.

Eszerint legközelebb Újlengyel, távolabb Pusztavacs térségében lehet rövid szakaszokat beazonosítani, majd ismét úrrá lesz a bizonytalanság, tekintve, hogy az azonosítást megkönnyítő egyéb úthálózati elemek is jelentősen változtak az elmúlt több, mint kétszáz évben.

Az útvonal déli vége, Nagykőrös térségében ismét maghatározható, egyértelmű nyiladékok, később a kiépítettség teszi nyilvánvalóvá, hogy elveszett utunkra ismét ráleltünk. Ha még szemernyi kétségünk lenne, ezt megszüntetik az utcanevek: Csemő térségében az utat Pesti útnak hívják, bár jelen formájában semmiféle budapesti kapcsolatot nem jelent.

Ha az öncélú múltkutatás szépségein túllépünk, tanulságot is kínál ez a szó szoros értelmében vett útkeresés: megállapíthatjuk, hogy az ország infrastruktúrájának hálózatosodása még nem ért véget. Azon túl, hogy bizonyos irányokban nyilvánvalóan hiányoznak a nagykapacitású forgalmi csatornák, a területfeltárás eszközei, a regionális, vagy helyi jelentőségű úthálózat fejlődése néhány helyen száz években mérhető lemaradásban van. Ha itt megengedhető némi demagógia és képzavar: az igazi jólét és a vidék sokszor hangoztatott felemelkedésének kulcsa ezeken az úttalan utakon veszett el valamikor, nagyon várva, hogy megtaláljuk.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!