Üzemkész az új metrószakasz Prágában

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2015.02.20. 08:45
Kiskep_Metro

Minden jel arra mutat, hogy az A (zöld) metróvonal új, hat kilométeres szakaszát Prágában április 6-án átadják. Az új vonalszakaszon négy állomás lesz (Bořislavka, Nádraží Veleslavín, Petřiny, Nemocnice Motol). Alaposan megváltozik a cseh főváros észak-nyugati részének felszíni közlekedése a metróátadásnak köszönhetően. A városi közlekedésszervező vállalat szeretett volna egy egész városra kiterjedő átszervezést végrehajtani (a tervezet szerint kő kövön nem maradt volna a prágai felszíni közlekedésben), azonban a Fővárosi Közgyűlés ezt elutasította. Változtatások csak sokkal kisebb mértékben, és csak az érintett területeken, azaz a metróvonal mentén várhatók – egyelőre. A napokban már próbautat is tettek az új szakaszon, ebből láthatunk egy kis ízelítőt.

A képre kattintva galéria nyílik<br>(fotók: Metrostav)

Információink szerint a motoli végállomás maradhat az A vonal nyugati végpontja, mivel a repülőtérre vezető metró ügyét visszautasították. A jelenlegi cseh kormány a vasúti összeköttetés létesítését, valamint a már meglévő vonal (120-as Prága–Kladno vonal) korszerűsítését szorgalmazza.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek