Vágányzárak a következő hetekre

Arnold Balázs   ·   2011.11.06. 15:30
kiskep_vaganyzar3

Még tartanak a szokásos őszi pályafenntartási munkák a vasúton, emiatt továbbra is korlátozások, módosítások várhatók az ország több pontján, illetve a Horvátországon át közlekedő nemzetközi vonatok menetrendjében is. Olaszországban és Franciaországban pedig sztrájk nehezíti a közlekedést. A részletes vágányzári hirdetményeket a dátumokra, viszonylatokra kattintva olvashatják.

November 7-étől 11-éig néhány hajnali illetve kora esti vonat menetrendje módosul Dombóvár és Gyékényes között, Kaposvár és Jákó-Nagybajom között pedig a vonatok helyett pótlóbuszok közlekednek.

November 8-ától 11-éig a Püspökladányból Szeghalomra közlekedő, eredeti menetrendje szerint 21:12-kor induló 37721 számú személyvonat helyett vonatpótló autóbusz közlekedik, amely Püspökladányból 21:15-kor indul.

November 9-étől 11-éig pályafenntartási munkák miatt egyes kora reggeli, illetve késő esti Zalaegerszeg és Nagykanizsa között közlekedő vonatokat Zalaszentiván és Búcsúszentlászló között autóbuszokkal pótolnak.

November 11-én és 12-én Szombathely–Nagykanizsa, Nagykanizsa–Zalaegerszeg, valamint a csatlakozás biztosítása miatt Zalabér-Batyk–Zalaegerszeg viszonylatban közlekedő vonatok menetrendje módosul, valamint egyes vonatok helyett Búcsúszentlászló és Zalaszentmihály-Pacsa állomások között autóbuszok közlekednek.

Karbantartási munkákat végeznek Budapest-Nyugati pályaudvar–Kőbánya-Kispest között, ezért november 11-én a Nyugatiból eredetileg 22:23-kor induló, Lajosmizsére közlekedő 2958 számú személyvonat eredeti menetrendjéhez képest egy perccel korábban közlekedik Kőbánya-Kispestig. A vonat további menetrendje változatlan. November 12-én és 13-án a lajosmizsei vonatok csak Kőbánya-Kispestig közlekednek, illetve onnan is indulnak. A vonatok menetrendje ezen a szakaszon változatlan, de nem érintik Budapest-Nyugati pályaudvar, Zugló és Kőbánya-alsó vasútállomásokat és megállóhelyeket.

November 11-től 14-ig Kőbánya-Kispest állomáson karbantartási munkákat végeznek, ezért a Budapest–Cegléd–Szolnok vonalon változik a menetrend. Fontos változás, hogy az Albertirsáról 6:11-kor induló 2619 számú, valamint a 6:51-kor induló 2717 számú személyvonatok november 12-én és 13-án nem közlekednek, helyettük a Szolnokról 5:25-kor induló 2549 számú zónázó vonattal lehet utazni, amely ezen a két napon minden állomáson és megállóhelyen megáll.

November 12-én este az Esztergomból 18:33-kor induló 32918 és a 22:33-kor induló 32928 számú vonatok csak Neszmélyig közlekednek, Neszmélyről vonatpótló buszok indulnak Almásfüzitőre 19:38-kor illetve 22:38-kor. Almásfüzitőtől Komáromba a 19:55-kor illetve 23:55-kor induló vonatokkal lehet tovább utazni. A Komáromból 19:50-kor induló 32911 számú vonat csak Almásfüzitőig közlekedik. Onnan 20:08-kor pótlóbusz indul tovább Neszmélyre. Neszmélyről Esztergomba 20:25-kor indul személyvonat.

Nemzetközi viszonylatban is lesznek változások. November 8-án és 9-én a horvát hasút (HŽ) pályaépítési munkákat végez, ezért Kapronca (Koprinvica) és Drávakeresztúr (Križevci) között vonatpótló autóbuszok közlekednek a Déli pályaudvarról 13:11-kor induló, illetve oda 16:45-kor érkező 204/205 számú Maestral, a Szombathelyről 9:14-kor, illetve a visszafelé Gyékényesről 18:55-kor induló 284/285 Zágráb, továbbá a Gyékényesről 17:55-kor induló, Budapest-Keleti pályaudvarra 22:18-kor érkező 201 számú Kvarner nemzetközi gyorsvonatok helyett.

A Budapest-Keleti pályaudvarról 17:05-kor induló EN440 Venezia Euronight vonat november 8-án, az EN411 számú, Gyékényesnél 6:14-kor belépő, Budapestre menetrend szerint 10:54-kor érkező Venezia Euronight vonat november 9-én terelő útirányon, Gorbonok (Kloštar) és Belovár (Bjelovar) állomásokon át közlekedik, emiatt körülbelül hatvan perces késésre kell számítani.

A francia vasúton (SNCF) munkabeszüntetésre kerül sor november 7-én este nyolc órától 9-én reggel nyolc óráig, emiatt mind a francia belföldi, mind pedig a nemzetközi vonatok közlekedésében fennakadásokra, késésekre, járatrövidülésekre, vonatelmaradásokra kell számítani.

Az olasz vasút (FS) munkatársai is sztrájkba lépnek november 7-én reggel kilenc és délután öt óra között, emiatt itt is számítani kell késésekre, járatrövidülésekre, vonatelmaradásokra.

Ahogy azt már korábban is megírtuk, még mindig módosított menetrend van érvényben a Siófok–Balatonszemes, Budapest–Lőkösháza, Budapest–Tapolca, Budapest–Székesfehérvár, Budapest–Pusztaszabolcs és az Abaújszántó–Hidasnémeti vasútvonalakon is.

Kapcsolódó hírek