Villamosok a Szabadság hídon

iho   ·   2016.08.27. 13:45
00kicsi

A második világháború pusztításaiból a budapesti hidak sem maradtak ki, az összeset – az utolsó az Erzsébet híd volt 1964-ben – romjaiból kellett újjáépíteni. Az elsőként elkészült Szabadság hídon viszont már 1946. augusztus 20-án megindulhattak a villamosok.

Villamosok a Szabadság híd átadásán (forrás: A főváros tömegközlekedésének másfél évszázada, BKV, 1987)

A híd átadása újabb közlekedési változásokat hozott. A pesti oldalon már 1945. július 10-én megindult 49-es (a Kálvin tértől a Kiskörúton, a Szent István körúton át a Rudolf – mai Jászai Mari – térig közlekedett) a híd átadását követően, egészen a 3-as metró megnyitásáig változatlan útvonalon, a Nyugati pályaudvartól a Kelenföldi pályaudvarig közlekedve képviseli a mai napig a stabilitást. Szintén ismerős viszonylat sokaknak a 63-as, 1946-ban a Nagyvárad tértől az Üllői úton, a Szabadság hídon, a Krisztina körúton át a Széll Kálmán térig járt, később a János korházig hosszabbodott – majd a 2-es metró átadása után már nem járt át Budára, a Madách téri végállomás már a haldoklást jelentette a viszonylatnak.

Egy viszonylat van azonban, aminek csak a számát élesztették újra 2014. március 28-án: a 48-as. Betétjáratnak szánták, a Rudolf tértől a Móricz Zsigmond körtérig közlekedett, végállomásai később sokszor módosultak. A pesti oldalon volt a Madách tér és a Nyugati pályaudvar is, Budán a Fehérvári úton Albertfalva kitérőig is járt néhány évig, mígnem 1960-ban 47A-ra változott a száma, alig egyévnyi időre.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.