Május közepén karácsony Kapostüskeváron
A vasúti megállóhely lelkes és elhívatott vasútbarátainak két évnyi folyamatos, hiábavalónak tűnő segítségkérés után egyszer csak meghallgattattak.
A vasúti megállóhely lelkes és elhívatott vasútbarátainak két évnyi folyamatos, hiábavalónak tűnő segítségkérés után egyszer csak meghallgattattak.
Szeged állomás felvételi épülete volt az első, amely után a MÁV Icomos-díjat kapott. Történt mindez 2008-ban. Az eltelt nyolc évben az idő vasfoga bizony megnyamnyogta a Pfaff-épületet.
A tipográfusok, grafikusok most csukják be a szemüket. Vagy még inkább nyissák ki...
Fehér- és feketeáruval egyaránt foglalkoznak. Szétnézhettünk náluk. Százhalombatta, a finomító.
Az elektromos és hibrid gépjárművek gyors terjedésével ma már több elektromos töltőállomás van a szigetország, mint benzinkút.
A kormány döntése szerint 2018 közepétől valamennyi elsőrendű főútvonal használata díjköteles lesz.
A balatoni nagy felújítás mellett a másik nagy kapavágás a 17-es vonalon lesz: kezdődik a Szombathely–Zalaszentiván szakasz felújítása.