Nagyvasút
Már öt Volánbusz-állomáson is lehet egy automatából vonat- és buszjegyet is venni
Egerben, Gödöllőn, Gyöngyösön, Hódmezővásárhelyen és Salgótarjánban is, felújított készülékből.
Óriási tehervagonflottát szerez be Amerikában a GATX
A lízingcég összesen 15 ezer járművet vehet át 2023 és 2028 között a Trinity Industriestől, opcionálisan pedig évente további ötszáz teherkocsit is lehívhat.
Áldatlan állapotok a 80-ason
A nyári hőség és az augusztus végi kistokaji siklás jelentősen rontotta a miskolci fővonal állapotát, a menetrend gyakorlatilag tarthatatlan. A MÁV a helyreállítás mellett a sebességkorlátozások mértékének csökkentésén is dolgozik.
Már kapható az Indóház október–novemberi száma
Keressék az – egyre fogyatkozó számú – újságárusoknál!
Befutott a Rail Cargo Hungaria idei első cukorrépavonata Kaposvárra
A piacvezető vasúti árufuvarozó vállalat december végéig összesen 250 ezer tonna terményt továbbít az egyetlen magyarországi cukorgyárba.
Új intermodális fuvart indít a Hupac
A svájci logisztikai vállalat az északkelet-olaszországi Pordenone és a Lengyelország déli részén fekvő Gliwice között szállít október közepétől.
Rekord utasszám a nyári turistajáratokon Szlovákiában
Tíz különböző viszonylaton összesen több mint 43 ezer utast szállított a ZSSK az idei nyári szezonban.
Magyar Vasút 2022 Konferencia
Igazságos zöld átmenet? A vasútfejlesztés évtizede? Újabb esély Záhony előtt? # Valtsvasutra – ezeknek a jelmondatoknak a jegyében, 14. alkalommal rendezték meg a vasútszakma legrangosabb fórumát Budapesten.
Ársapkát húzott a vontatási villamosenergiára az EU
Az Európai Unió energiaügyi miniszterei szeptember 30-án döntöttek arról, hogy megawattóránként száznyolcvan euróban maximalizálják a vasút által használt elektromos energia árát.
Európa leghosszabb közvetlen intermodális fuvarját indítja el a GTS Rail
Az elsősorban intermodális árufuvarozással foglalkozó olasz logisztikai vállalat október 11-étől szállít az olaszországi Bari Lamasinata állomás és a belgiumi Zeebrugge között.
Még több gabona érkezhet Ukrajna felől vasúton: tovább fejleszti a kormány a záhonyi körzetet
Több, mint 12 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően tovább növekedhet az Ukrajnából a záhonyi átrakókörzeten keresztül vasúton Magyarországra érkező gabona, szemes termény mennyisége – erről jelent meg kormányhatározat.
Kiss-flotta: pipa!
Megérkezett a negyvenedik emeletes motorvonat is, így teljes lett a MÁV-Start emeletes motorvonatflottája. A legújabb Stadler Kisst a hatósági próbákat követően hamarosan forgalomba helyezik, az utolsó néhány szerelvény is a következő hónapokban forgalomba áll.
Cseh biztosítóberendezés lesz a Szeged–Röszke vasútvonalon
A csehek a Szeged−Röszke−szerb államhatár vasútvonal biztosítóberendezését és az ETCS vonatbefolyásoló rendszert telepítik.
Hamarosan vasúton is elérhető az iráni Csábahár kikötője
A tervek szerint két éven belül megépül a Záhedánig vezető pálya, bekapcsolva a kikötőt az ország vasúthálózatába. Az első szakaszt hamarosan készre is jelentik.