Csak az EU tudja garantálni az ukrán gabonaexport sikerét

iho/vasút   ·   2023.08.10. 12:00
uz_te33a

A Baltikumon át is lehetne szállítani, de ez csak akkor lehetséges, ha az Európai Bizottság vállalja az irányítást.

Habár az ukrán gabonaexportra vonatkozó, jobban vagy kevésbé megvalósítható javaslatok folyamatosan bukkannak fel, úgy tűnik, az Európai Unió az egyetlen, ami sikeresen birkózhat meg a kihívással. A lett közlekedési miniszter Janis Vitenbergs szerint az ukrán gabona exportja csak akkor lehetséges a Baltikumon keresztül, ha az Európai Bizottság vállalja az irányítását.

A korábbi elemzések alapján a balti útvonal sikeres megoldásnak bizonyulhat. A szaktudás és a megfelelő kikötői kapacitás is rendelkezésre áll és a távolság sem vészesen nagy. Habár ez valószínűleg drágább, mint a közvetlen tengeri vagy vasúti szállítás Moldován és Románián keresztül, ugyanakkor gyorsabb is lehet.

Más javaslatok, mint a közös bolgár–görög vasúti-tengeri útvonal vagy a Horvátországon keresztüli tranzit, valamint az adriai és dunai kikötőkön át zajló export, nem bizonyulnak hatékonynak, ráadásul sokkal költségesebbek. Ukrajnának és magának a logisztikai ágazatnak pedig azonnali megoldásokra van szüksége.

Az EU-nak segítenie kell, de hogy ez megtörténik-e vagy sem, és hogy milyen formában, azt még nem tudni. Az ukrán exportban érdekelt összes fél, de elsősorban Ukrajna, az EU-hoz folyamodik beavatkozásért és segítségért. Lengyelország és az Ukrajnával szomszédos többi ország a mezőgazdasági ágazatuk védelmét kéri, és hogy ne legyenek kitéve tisztességtelen versenynek. Ukrajna pedig pénzügyi támogatást szeretne az EU-tól a vasúton zajló export megnövekedett költségeihez. A lett miniszter úgy véli, az Uniónak nemcsak pénzügyileg, hanem koordináció szempontjából is segítenie kell a projektet.

A megnövekedett szállítási költségeken felül a szomszédos országokkal fennálló helyzet a fő probléma ukrán az exportőrök előtt: a lengyelek, Magyarország és más szomszédos országok annak ellenére is megvétózták az ukrán gabona behozatalát, hogy az ukrán illetékesek kijelentették, csak a tranzit lehetőségét kell garantálniuk, semmi mást. Következésképpen az EU-nak ismét be kell avatkoznia és a lehető legjobb eredmény elérése érdekében koordinálnia kell a tagállamokat és a nem tagokat.

A brüsszeli döntéshozóknak egyrészt olyan fenntartható finanszírozási megoldást kell kitalálni, mely úgy könnyíti meg az ukrán exportőrök munkáját, hogy közben nem okoz anyagi károkat az európai vállalatoknak. Másrészt egy olyan koordinációs tervet kell kidolgozniuk, ami azonnali szállítási megoldásokat kínál, miközben valamennyi érintett fél között megtartja az egyensúlyt a diszkrimináció elkerülése által. A kihívás hatalmas, az EU-nak pedig olyan drasztikus döntéseket kell hoznia, amiktől nem mindenki lesz majd boldog – számol be a Rail Freight.

(Nyitóképünk illusztráció. Kép forrása: railfreight.com)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek