Enyhül a járványhelyzet, újraindul a nemzetközi vonatközlekedés

iho/vasút   ·   2021.05.27. 16:00
obb_railjet

Június 1-jétől a legtöbb nemzetközi járat az eredeti menetrenddel és kapacitással, és akár megújuló szolgáltatásokkal is közlekedik a külföldi vasútvállalatokkal együttműködve.

A járványhelyzet kedvező alakulása lehetővé tette, hogy a közép-európai nemzetközi vasúti személyszállítás fokozatosan és egységesen újrainduljon. A visszatérő nemzetközi utazásokra jegyértékesítési, jármű- és szolgáltatási fejlesztésekkel készül a MÁV-Start Zrt. A vasúttársaság kiemelten kezeli a külföldre közlekedő személykocsik felújítását, megjelenésének és komfortjának javítását: 2020-ban huszonkét jó állapotú, használt, de korszerű fekvőhelyes és hálókocsit vásárolt, amelyekből a tervek szerint egyes kocsik már a nyár folyamán forgalomba állhatnak az arculatnak megfelelő felújítást követően.

Ausztria, Németország és Svájc

A hegyeshalmi vasúti határátkelőn keresztül június 1-jétől több távolsági vonat közlekedik, ismét óránként lehet majd eljutni Budapestről Bécsbe. A Püspökladány és Biharkeresztes között végzett pályakorszerűsítési munkák miatt a Bécs és Kolozsvár közötti Transilvania Eurocity átmenetileg nem közlekedik Budapest és a székelyföldi központ között. Újraindul a Svájcba közlekedő közvetlen railjet xpress vonatpár és az éjszakai vonat is. Bajorországba, Münchenbe visszaáll a kétóránkénti közlekedés nappal, és ismét igénybe vehető majd az éjszakai vonat is. A regionális forgalom Hegyeshalomnál változatlanul biztosított Bécs és Bruck an der Leitha (Királyhida) felé.

Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Németország

A szobi határátkelőhelyen keresztül több lépésben áll vissza a közlekedés. Wroclaw és Berlin május 24-étől már újra elérhető, május 26-ától pedig Krakkó és Varsó is, éjszakai vonattal. Június 1-jétől a Szlovákiába és Csehországba tartó Metropolitan Eurocity-vonatok újra a szokott, kétóránkénti ütemben közlekednek, de csak június 13-ától lesz teljesen érvényes az eredetileg tervezett menetrend a visegrádi országok felé: a délutáni prágai EC270-es számú Metropolitan Eurocity-vonat is az eredeti útvonalán közlekedik.

A Báthory Eurocity június 1-jén indul újra először, Terespolból másnap érkezik vissza első alkalommal. Innentől naponta biztosított a vasúti kapcsolat Krakkóba és Varsóba is, nappali és éjszakai vonattal egyaránt.

Hidasnémetin át Kassára továbbra is csak napi két közvetlen intercity közlekedik Budapestről. A tervezett kétóránkénti közlekedés a decemberi menetrendváltáskor indulhat újra a szlovák vasút közlése szerint.

Románia

Magyarország és Románia között több lépcsőben indul újra a forgalom. A lőkösházi határátmenetben jelenleg is valamennyi nemzetközi vonat közlekedik Arad, Temesvár, Déva térségébe, illetve tovább Brassó, Nagyszeben és Bukarest felé. A többi határátmenetben jelenleg egyedül a Corona Intercity jár a Székelyföldre, azonban kerülő útirányon át, Debrecen érintésével jut el Kolozsváron át Brassóba. Biharkeresztesen át Nagyváradra és Kolozsvárra a Püspökladány–Biharkeresztes (101-es) vonal villamosítása miatt csak ősszel közlekedik ismét a vonatok többsége.

Szintén csak később áll helyre a forgalom Nyírábrányon át Érmihályfalvára (Valea Lui Mihai), illetve az útvonalon tovább, Szatmárnémetibe (Satu Mare) és Nagybányára (Baia Mare). Június 1-jétől viszont Nagykárolyba (Carei) és Nagyszalontára (Salonta) is a korábbi közlekedési rend szerint járnak majd a kishatárforgalmi motorvonatok.

Szerbia

Június 1-jétől Kelebián át újra elérhetővé válik Szabadka (Subotica), egyelőre napi egy vonatpárral.

Ukrajna

Június 1-jétől a Záhony–Csap kishatárforgalmi vonatok ismét közlekednek Magyarország és Ukrajna között. Technikai okok miatt a Latorca Intercity-vonatpár (IC34, IC33) további intézkedésig, várhatóan őszig nem továbbítja a Nyugati pályaudvar és Munkács közötti közvetlen kocsit. Ugyanakkor megteremtődik annak a lehetősége, hogy az utasok Záhonyból átszállást követően Záhony és Csap között igénybe vehessék a vonat szolgáltatásait. A Latorca IC részleges útvonala miatt a Záhonyból 8 óra 35-kor induló vonat csak Záhony és Csap között közlekedik, és a Munkácsról helyi idő szerint 16 óra 30-kor Záhonyba induló kishatárforgalmi vonat sem közlekedik.

Az újraindulás másik fontos eleme a Kijev és Bécs közötti közvetlen hálókocsis forgalom visszatérése is: a hálókocsik Kijevből június 1-jén, Bécsből június 2-án indulnak.

Horvátország

Június 25-étől Budapestről naponta egy alkalommal indul vonat Gyékényesen át Zágrábba. Eszék (Osijek) felé a magyarbólyi határállomáson keresztül továbbra is garantált minden összeköttetés.

Szlovénia

Budapest Ljubljana között továbbra is közlekedik egy közvetlen vonat Őrihódos (Hodos) határátkelőt használva. Zalaegerszegről a regionális forgalom a tervezett menetrend szerint zajlik.

A MÁV-Start folyamatosan nyomon követi a járványhelyzet alakulását. Az újraindulás következő lépcsőjének előkészítése jelenleg is zajlik. A nemzetközi vonatokon tervezett háló- és fekvőhelyes kocsik, illetve az étkezőkocsik beállásáról később ad tájékoztatást a vasútvállalat. A tengerparti célállomásokra az idei évben elképzelt kínálatot szintén a későbbiekben jelentik majd be.

A nemzetközi vonatok megtalálhatóak a nemzetközi menetrendi keresőben a MÁV-Volán-csoport weboldalán.

Értékesítési fejlesztések: Start Európa

A MÁV-Start 2020-ban bevezetett Start Európa ajánlatcsaládja – amely a 2020. évi Magyar Innovációs Nagydíj pályázaton újszerűségéért elismerő oklevelet is kapott – a jelenlegi hat célország (Ausztria, Szlovákia, Csehország, Németország, Románia, Lengyelország) mellett június 1-jétől Svájcba, míg június közepétől Horvátországba és Szlovéniába is elérhető lesz.  A Start Európa alkalmazásával egyszerűsödnek a nemzetközi ajánlatok, és a korábbi gyakorlattól eltérően a legkedvezőbb árú vonatjegyek nem csak Budapesttől, hanem a vonat által érintett vidéki városoktól is kiadhatók a célország számos településére. A családok számára vonzó  lehet a Start Európa ajánlathoz kapcsolódó különleges gyermekkedvezmény is. A népszerű Start Európa jegyek Svájcba is elérhetővé váltak a MÁV appon és a megújult Elvirán is.

A járványhelyzet alatt bevezetett újdonság, hogy a Start Európa menetjegyek a közvetlen nemzetközi vonatokra már a MÁV mobiltelefonos alkalmazásában és az internetes felületen is megvásárolhatók. A vásárlás során az utasok megtekinthetik, hogy a kiválasztott viszonylaton közlekedő vonatokra milyen áron válthatók még menetjegyek. A MÁV-Start az elektronikus menetjegyekkel a nemzetközi forgalomban is lehetővé teszi az utasok számára az érintésmentes jegyvásárlás és jegyellenőrzés lehetőségét.

Az online jegyértékesítésben Románia kiemelt területnek számít, mivel eddig ebben az irányban korábban még nem volt hasonlóan rugalmas jegyvásárlási lehetőség. Az utasok a vasúttársaság honlapján (www.mavcsoport.hu) vagy a mobiltelefonokra díjmentesen letölthető MÁV alkalmazás segítségével bárhol megvásárolhatják a menetjegyüket a Magyarország és Románia között közlekedő vonatokra. Az így megvásárolt nemzetközi menetjegy csak a MÁV alkalmazásban bemutatva érvényes utazásra. Az online jegyvásárlást választó utasok a menetjegy mellé díjmentesen kapják a helybiztosítást a bevezetés időszakában minden célországba.

A vasúttársaság továbbra is arra kéri az utasokat, hogy tartsák be a közegészségügyi előírásokat: az állomások, megállók zárt helyiségeiben, illetve a járműveken továbbra is kötelező az utazás teljes időtartama alatt az orrot és szájat eltakaró maszk viselése. Akik nem viselnek maszkot, kizárhatók az utazásból és nyolcezer forint pótdíj fizetésére kötelezhetők.

(X)

(Nyitókép: Vörös Attila)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek