Kassára jár a csehek első felújított Pendolinója

iho/vasút   ·   2017.09.27. 13:45
400px_cd_pendolino

A Cseh Vasutak (ČD) már tizenkét éve használja hét 680-as szerelvényét. A cseh vasúti piacon a RegioJet kényelmes, korszerű szerelvényei komoly konkurenciát jelentenek az államvasútnak, ezért elérkezett az idő a ČD zászlóshajóinak felfrissítésére. A SuperCity (SC) márkanév alatt közlekedő, hétrészes, szerelvényenként 331 ülőhelyet (ebből egy mozgássérülteknek, három pedig kerékpárral utazóknak) kínáló vonatok eddig összesen több mint tizenkétmillió utast szállítottak és huszonhatmilliónál is több kilométert tettek meg.

A szerelvényenként 37 millió cseh koronába (körülbelül 1,4 millió euró, azaz 440 millió forint) kerülő korszerűsítés részeként megújult a padló, újakra cserélték a poggyásztartókat, az üléseket, LED-es világítást építettek be, a vizuális utastájékoztatásért kocsinként négy LCD-monitor felel, a fedélzeten vezeték nélküli internetszolgáltatást lehet igénybe venni, a legkisebbeket pedig gyerekmozi szórakoztatja az utazás alatt. Az utastér leginkább egy repülőre emlékeztet. A további hat motorvonat a következő néhány hónap során frissül fel, 2018-ban már az összes SuperCity-járat megújult beltérrel várja az utasokat.

A bohumíni Vasúti Napon mutatkozott be a ČD első felújított Pendolino-motorvonata, a 680 005. A képre kattintva galéria nyílik

A Bohumínban (Oderberg) bemutatott első fecske, a 680.005-ös vonat szeptember 25-től közlekedik menetrend szerinti forgalomban Prága és Kassa között: a cseh főváros főpályaudvarát (hlavní nádraží) reggel 7 óra 7 perckor hagyja el (SC 241), Kassára 14 óra 23-kor érkezik. Vissza 15 óra 3 perckor indul (SC 240), Prágában pedig menetrend szerint 22 óra 24-kor áll meg. Ez a 2014 decembere óta létező járatpár egyébként a leghosszabb út, amit a cseh Pendolinók megtesznek, a forda egynapos.

A legnagyobb cseh vasúti ünnep

Idén szeptember 23-án tartották a Cseh Nemzeti Vasúti Napot az északi-morvaországi vasúti csomópontban. Az idei rendezvény annak jegyében is zajlott, hogy százhetven éve, 1847-ben érte el Bohumínt a vasút a Ferdinánd császár által építtetett, Északi Vasútnak (Nordbahn) is nevezett Bécs–Krakkó vasútvonalnak köszönhetően. A gőzösparádén hazai (423.009, 464.008, 464.202, 556.0506) és külföldi (osztrák 310.23 és lengyel Pt45-67) gőzmozdonyokat egyaránt láthattak a látogatók. A dízelszekció sem maradt távol. A mozdonyokat a DR V75-előd T435.040, a T478.1002, a T 499.0002-es proto-Bardotka képviselte. A korai motorkocsikat az 1930-as években gyártott M120.417 és M260.001 idézte meg, az ötvenes-hatvanas évek hangulatáért pedig az 131.101, az M262.018 és az M240.0100 felelt. Természetesen a villamos vontatás sem maradhatott ki: a mozdonyok közül többek között az E499.004-es Bobina, az E669.001-es Rakanya-prototípus, valamint a ČD Cargo egyik új, 383-as sorozatú Vectronja vett részt, a motorkocsikat és -vonatokat pedig a felújított 680.005-ös Pendolino, továbbá a Škoda által gyártott InterPanter-szerelvények képviselték. Az érdeklődők menetrend szerinti forgalom által nem használt pályán, Ostrava-Karvina szénbányáin keresztül közlekedő különvonatokkal utazhattak, de gőzösök vagy a T679.1529-es Szergej által húzott külön-tehervonatokat is fotózhattak – vagy csak gyönyörködhettek bennük. A napot a fordítókorongon bemutatott éjszakai fényshow koronázta.

 

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek