Újabb napi konténerfuvar indult Kína és Európa között
A belga kikötőváros Liège Csengcsou és Jivu után Csengtuval is közvetlen szállítási összeköttetést hozott létre.
A belga kikötőváros Liège Csengcsou és Jivu után Csengtuval is közvetlen szállítási összeköttetést hozott létre.
Váradi szerint 2035-re a leányvállalat száz géppel repül majd. Lehetséges tervek: egy diszkont átszállással akár Indiába, vagy még messzebb.
Naponta mintegy 96 tonna, éves szinten 20 ezer tonna útépítési alapanyagot tud termelni.
Vagyis hetvenkét motorvonat. A DB átvette a Pesától vásárolt dízelszerelvények utolsó példányát is.
Öt év alatt 17 milliárd 500 millió eurós beruházást terveznek a vasúton Ausztriában.
Európa is megadja az engedélyt, később lesz a gépnek „harmadik szenzora.” Kína hallgat. Taktikázó légitársaságok, visszaesett eladások, eladó irodák.
Mintegy 800 millió forintból épülő új, háromállású felületelőkészítő- és fényező csarnok kivitelezése kezdődik, miután sikeres közbeszerzési eljárást követően a társaság szerződést kötött a nyertes Bolax Kft.-vel.
Az A330F a követő oldalakon Wizz Air (Hungarian Government) jelzéssel szerepel, de nem kapott lila-fehér festést.
Leállították a vonatközlekedést a kunszentmiklósi vonal Soroksár és Dunaharaszti közötti szakaszán szombatról vasárnapra virradó éjszaka, mert a soroksári konténerterminálon veszélyes anyag szivárog.
Nagy újdonság nincs, a „régi” pályafelújításokból is egyre kevesebb van. Lista a biztonság kedvéért, hátha eddig valami elkerülte a figyelmét.
A kivitelező január végig még dolgozik a beruházáson, de ezek a munkák már nem zavarják a forgalmat.
Díjmentesen utazhatnak a MÁV-Start, a Volánbusz és a GYSEV belföldi járatain október 23. és november 1. között azok a gyerekek, akik a jegyvásárláskor felmutatják pecsétgyűjtő Kajla-útlevelüket és diákigazolványukat.
Ütemtervnek megfelelően haladnak a munkák az M4 Abony (Kelet)–Törökszentmiklós (Nyugat) közötti szakaszán.
Az Emirates ismertetője a budapesti járat újraindítása előtt. A United vizsgálata köhögő-tüsszögő próbababával.
A felújítás részeként kétvágányú, 160 kilométer/órás sebességre és 225 kN tengelyterhelésű közlekedésre alkalmas pálya épült.